Tenisz: a kolumbiai Osorio Serrano nyerte a leány egyest a US Openen

UP-info utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2019.09.09. 17:12
Címkék
Élete legnagyobb sikerét aratta a kolumbiai Osorio Serrano azzal, hogy vasárnap este megnyerte a junior lányok US Openjét. A 17 éves játékos a döntőben elképesztő teniszt mutatott be, tíz egymást követő megnyert játékkal hódította el a Grand Slam-serleget.

Ami tavaly nem sikerült Maria Camila Osorio Serranónak, idén igen: bejutott a junior US Open fináléjába. És ha már ott volt, akkor meg is nyerte. Nem akármilyen játékkal.Maria Camila Osorio Serranónak, idén igen: bejutott a junior US Open fináléjába. És ha már ott volt, akkor meg is nyerte. Nem akármilyen játékkal.

A 17 éves kolumbiai lány 2018-ban is eljutott az amerikai junior Grand Slam-torna legjobb négy leányjátékosa közé, az elődöntőben azonban vereséget szenvedett a francia Bureltől. Az akkori út Nagy Adriennen keresztül vezetett, a magyar teniszezőt a második körben győzte le két szettben a dél-amerikai játékos. Idén nyáron a junior Roland Garroson is elődöntőt játszott Osorio Serrano, ott a későbbi győztes kanadai Fernandez hiúsította meg döntős álmait.

Ám, ami késett, nem múlott. A 2019-es junior US Open leány mezőnyének negyedik kiemeltje mindössze egy szettet veszítve jutott el a döntőbe, ahol meglepetésre a selejtezőből induló, amerikai színekben játszó Alexandra Yepifanova várt rá. A finálé 50 percig tartott, és ahogy a verseny hivatalos honlapja fogalmaz: Osorio Serrano esélyt sem adott ellenfelének.

A kolumbiai az első játszmában 2:0-s vezetésnél veszítette el adogatását először és utoljára. Yepifanováét pedig ahányszor lehetett, elvette. Így történhetett meg, hogy Osorio Serrano tíz játékot nyert meg zsinórban a korosztályos Grand Slam-döntőben, és 50 perc alatt, 6:2, 6:0-ra győzött, ezzel élete legnagyobb sikerét aratva.

„Ez hihetetlen – mondta a bajnok a meccs után – nagyszerűen sikerült az egész hét, rendkívül boldog vagyok, egyszerűen nem tudom elhinni, hogy nyertem. A verseny során rengeteg biztatást és támogatást kaptam a szurkolóktól, különösképpen a kolumbiaiaktól, szeretném nekik megköszönni, nagyon hálás vagyok érte!”

Természetesen Yepifanova is minden dicséretet megérdemel, hiszen a selejtezőből indulva hétszer hagyta el győztesen a pályát New Yorkban, míg a döntőig jutott.

További korosztályos hírek TENISZBEN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Kós Hubert is medencébe ugrik

Úszás
2 órája

Siklósi Gergely: Nagyon akartam az aranyat; Lamin Colley duplája három pontot hozott a Puskásnak

E-újság
3 órája

Söröspohárba kapaszkodva – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Dzsudzsák a 11-esről: Én már túl vagyok azon, hogy a góljaimat gyarapítsam

Labdarúgó NB I
3 órája

Igazi bajnok, igazi könnyek – Kovács Erika jegyzete

Egyéb egyéni
3 órája

Ötleges hátránnyal kezdett, de előhúzta a klasszist: Luke Littler a World Matchplay bajnoka

Egyéb egyéni
4 órája

Leylah Fernandez 70 perc alatt lemosta Anna Kalinszkaját a washingtoni döntőben

Tenisz
4 órája

Az NB III-ban 5–0-ra nyert a Fradi az MTK ellen, Tischler-gól Dorogon

Labdarúgó NB II
4 órája
Ezek is érdekelhetik