Labdarúgás: nyert az U17-es leányválogatott a románok ellen

UP-info utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2019.08.20. 14:43
Címkék
A második félidő elején még a román csapat volt egygólos előnyben, a leány U17-es fociválogatott azonban fordított, és végül 3–1-re győzött Gyulán, felkészülési mérkőzésen. Az eredmény különösen biztató, hiszen másfél hónap múlva kezdődik az Eb-selejtezőtorna.

A leány U17-es labdarúgó-válogatottoktóber első hetében kezdi meg a szereplését az Európa-bajnoki selejtezőtornán, amelynek tétje nem kevesebb, mint az elitkörös szereplés kivívása.

Az U17-es leányválogatott Forrás: mlsz.hu
Az U17-es leányválogatott Forrás: mlsz.hu

Az U17-es leányválogatott  •  Forrás: mlsz.hu

A románok elleni hétfői, gyulai felkészülési mérkőzésen – az mlsz.hu tájékoztatása szerint – pályára lépett az újonc Székely Zsófia (FC Basel) és Biedert Sarah (FC Sand) is.

Az első játékrészben, bár voltak lehetőségei Schumi Dorottya tanítványainak, de a csapatjáték nem működött jól, és nem esett gól. A fordulás után egy perccel viszont a románok egyből betaláltak (0−1).

A szünetben azonban szerkezetet váltottak a magyarok, és a helyzetkihasználásuk is javult. Ezt bizonyította a csapatkapitány, Pápai Emőke, akiaz 50. percben egyenlített. Azt követően a frissen becseréltSali Rebeka az első labdaérintéséből a hálóba talált a 82. percben, majd a hosszabbításbanismét Pápai Emőke (92.) volt eredményes, beállítva a 3–1-es végeredményt.

Avisszavágót csütörtökönVáradszentmártonon rendezik.

„Sokat kell dolgozni a csapattal az Eb-selejtezőig. Fizikálisan sem állunk még készen– olyan nem történhet, hogy többen görcsöt kapnak amérkőzés vége előtt. A lányokat motiválja, hogy az Eb-elitköréért játszhatnak. Az is kezd tisztázódni, hogy kire lehet számítani a szűkebb keretben. Az októberi minitornáig még a bosnyák válogatottal is lesz oda-visszavágós párharcunk, majd a Haladás-Viktória NB I-es csapatával mérkőzünk meg”– nyilatkozta a szövetség honlapjának Schumi.

Magyarország–Románia 3–1 (0–0)
Magyarország:Borók Dorina – Vígh Patrícia, Maráz Mira, Sain Anna, Vida Boglárka– Mészáros Cecília (Lovász Emma 46.), Siber Glória (Sali Rebeka 81.),Székely Zsófia (Antalicz Alexandra 62.), Bokor Blanka (Savanya Csilla 68.) – Pápai Emőke, Biedert Sarah (Csizmadia Zsófia 46.)

További korosztályos hírekLABDARÚGÁSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: Paks–FTC az NB I-ben, Győr–FTC a női kézi NB I-ben, magyar–német a hoki-vb-n

Minden más foci
2 órája

A Paks főleg Varga Barnabásra figyel; Wladár: Mi vagyunk a magyar sport aranytartaléka

E-újság
3 órája

Hajrában szerzett góllal a Sunderland került előnybe a Championship-rájátszás elődöntőjében

Angol labdarúgás
3 órája

A Milan fordított, és legyőzte a Bolognát

Olasz labdarúgás
3 órája

Borbély Balázs: Nagyon magas volt a fű

Labdarúgó NB I
3 órája

Nagy lépést tett az alsóház megnyerése felé a DEAC a férfi futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
3 órája

Tovább robog a másodosztály felé a Las Palmas

Spanyol labdarúgás
4 órája

Rendkívül fordulatos meccsen a csehek legyőzték Svájcot a hoki-vb magyar csoportjában

Jégkorong
4 órája
Ezek is érdekelhetik