Hosszú Katinka: Még nem döntöttem el, folytatom-e

TÓTHPÁL ZOLTÁNTÓTHPÁL ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2024.08.23. 15:24
Hosszú Katinka (Fotó: Dömötör Csaba)
Hosszú Katinka volt az Eurosport YouTube-csatornájának a vendége pénteken. A háromszoros olimpiai, kilencszeres világ- és tizenötszörös Európa-bajnok magyar bajnok versenyzővel Szabó Gábor, a csatorna vezető kommentátora beszélgetett: így például a Wladár Sándorral vívott közleményháborújáról, a magyar úszósport helyzetéről és persze a párizsi olimpia tanulságairól.

Hosszú Katinka elsőként arról beszélt, hogy a nyáron szakkommentátorként tevékenykedett a párizsi olimpia medencés úszószámai alatt. Mint fogalmazott: számára is új volt a helyzet, de nem bánta meg, hogy igent mondott a felkérésre: „Most fordult elő először 2004 óta, hogy láthattam az összes versenyszámot. Ez nagyon nagy élmény volt, végre tudtam szurkolni a magyar úszóknak és a külföldi barátaimnak.”

Ezután áttért arra, hogy versenyzőként közel járt a hatodik olimpiájához, ám 200 méter vegyesen nem sikerült megúsznia az induláshoz szükséges szintidőt: „Édesanyaként teljesen más egy felkészülést egyrészt megtervezni, másrészt végrehajtani. Az igazi felkészülést januárban tudtam elkezdeni. Ez nagyon rövid idő, mégis közel jutottam a szintidőmhöz, és közel voltam a hatodik olimpiámhoz. Anyaként ez már teljesen más, a prioritás most nekem a gyermekem, Kamília.”

Arra a kérdésre, hogy tekinthetjük-e még aktív úszónak, Hosszú ezt mondta: „Még egy kicsit a pihenőidőmet töltöm, aztán majd meglátjuk, hogy folytatom-e. Még nem döntöttem el. A státuszom még aktív.”

A beszélgetés második részében kerültek terítékre a magyar úszósport aktualitásai. Elsőként arról beszélt, hogy meglátása szerint nagy hiba volt nyilvánosan is kommunikálni Milák Kristóf állapotáról, arról, hogy esetleg nincs százszázalékos formában. „Ez azért fontos kérdés, mert egy olimpiai bajnokról beszélünk, aki ráadásul ismét olimpiai bajnok lett. Ez a szituáció nem segítette, hanem hátráltatta a felkészülését. Óriási hiba volt előre mosni a kezeiket. Most bezzeg már mögötte állnak, hogy márpedig ők jól végezték a dolgukat. Ez semmiképp nem egy előremutató hozzáállás. Egyértelmű, hogy kifelé nem szabad erről beszélni, a csapatnak ilyenkor összetartónak kell lennie” – vélekedett.

Majd a magyar úszók formája került szóba, és az, hogy hazánk folyamatosan termeli ki a tehetségesebbnél tehetségesebb versenyzőket. A gond szerinte ott van, hogy ez nem párosul szakmai fejlődéssel: „Tudni kell kezelni a tehetségeket, jó lenne például, ha lenne egy átlátható rendszer, amelynek le vannak fektetve az elvei. Jelenleg ezek a dolgok hiányosak – folytatta Hosszú, kiemelve, hogy bár a támogatás megvan a honi úszósportban, szavai szerint a versenyzők még mindig ugyanazokkal a feltételekkel készülnek, mint, mondjuk, 2004-ben. – Ezekben nem történt előrelépés. Sokkal inkább rá lehetne feküdni a szakmai tudás bővítésére, akár egy módszertani központtal, ahol átadjuk egymásnak a tudást.” 

A műsor utolsó részében került szóba a Magyar Úszószövetség elnökével, Wladár Sándorral folytatott közleményháborúja. Mint mondta, a vezető burkoltan megfenyegette őt: „Érdekes az is, hogy megfogalmaztam egy kritikát, és az elnök burkoltan megfenyegetett. Egy úszó – aki a rendszerben szerepel – így hogyan tudna felszólalni?” – tette fel a kérdést, de kiemelte azt is: „A Gyárfás-korszak óta nem sok minden változott meg az úszószövetségben. Akik akkor ott dolgoztak, azok közül nagyon sokan most is ott dolgoznak.”

„A kritika, ha jó helyre megy, akkor az építő tud lenni. Én is szeretem, ha kritizálnak, mert abból tudok fejlődni és növekedni” – húzta alá a beszélgetés végén. 

 

 

Legfrissebb hírek

Párizs 2024: kétszázhúsz érem cseréjét kérték eddig

Párizs 2024
17 órája

Kós Hubert elárulta, milyen változtatás áll a sikerei mögött

Úszás
2025.02.28. 13:50

Szabó Álmos Milák Kristófról: Ő a magyar sport kincse

Úszás
2025.02.26. 16:03

Ő is tudja már! – N. Pál József publicisztikája

Úszás
2025.02.19. 07:35

Példaértékű felajánlást tett az olimpiai bronzérmes Betlehem Dávid

Úszás
2025.02.12. 11:39

„Hibáztam, sajnálom” – Milák Kristóf másfél év után megtörte a csendet

Úszás
2025.02.11. 09:40

Az úszóelnök nyugalmas 2025-öt vár

Utánpótlássport
2025.02.01. 17:25

Négyen az elitben: jóváhagyták a magyar medencés úszóválogatott idei keretét

Úszás
2025.01.30. 16:16
Ezek is érdekelhetik