Wladár Sándor: Még nyelem, hogy Hosszú Katinka engem kritizál, de már nem sokáig

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2024.08.19. 14:39
Wladár Sándor a Magyar Úszószövetség hétfői sajtótájékoztatóján reagált Hosszú Katinka párizsi olimpia alatt közzétett nyílt levelére, amelyben Milák Kristóffal kapcsolatos kommunikációjukat kritizálta.

„Egy elnöknek az, hogy ott legyen a sportolók között és mellettük, kötelessége, úgy látszik, az is, hogy nyelje a gyalázatot –mondta Wladár Sándor. – Hosszú Katinka pályafutása és eredményei megérdemelnek minden tiszteletet, meg is kapott minden támogatást az előző szezonban azért, hogy kiharcolja az olimpiai indulás jogát, erről elnöki hatáskörben döntöttem. Ám bajnokként tudnia kellett volna, hogy az olimpia közepén károkat okozhat az ilyen nyilatkozat… Katinka a Duna Arénában olyan pályabérlési lehetőséget kap, amely a töredéke annak, amit máshol fizetnie kell. Kapja ezt annak ellenére, hogy egyesületi vezetőként túl sokat nem tett hozzá a párizsi eredményekhez. Még nyelem a gyalázatot, de már nem sokáig.”

Gellért Gábor, a nyílt vízi úszók szövetségi kapitány ugyancsak szóba hozta a háromszoros olimpiai bajnokunk által megfogalmazott véleményt.

„Katinka levele nem jött jól. Téma volt a csapatban, Rasovszky Kristófot különösen megzavarta, nem esett neki jól, hogy ezzel foglalkozik a sajtó, s nem azzal, hogy jön a tíz kilométer. De az ő mentális erejét is mutatja, mennyire összeszedte magát a versenyre.”

A hétfői sajtótájékoztatón természetesen Milák Kristóf is szóba került.

 

Párizs 2024
2024.08.05. 13:26

Hosszú Katinka szerint Marchand-nak és edzőjének könnyű dolga volt Milák ellen

A bajnoknő nyílt levélben követeli a MÚSZ-vezérkar lemondását, mert az kiszivárogtatta, hogy Milák Kristóf „alig edzett".
Úszás
2024.08.19. 13:13

Wladár Sándor: Hazudni ezután sem fogunk

Megszólalt a medencés és a nyílt vízi úszók szövetségi kapitánya is.

 

Legfrissebb hírek

Betlehem Dávid Eb-ezüstöt, Rasovszky Kristóf -bronzérmet nyert öt kilométeren

Úszás
13 órája

Wladár Sándor újabb négy évig a Magyar Úszószövetség elnöke

Úszás
2025.05.28. 19:24

Rasovszky Kristóf Európa-bajnok 10 kilométeren!

Úszás
2025.05.28. 15:49

Jöhetnek az érmek! Kezdődik a nyílt vízi úszó Európa-bajnokság

Úszás
2025.05.27. 21:36

Wladár Sándor: A jövő eredményessége egyértelműen az edzők kezében van

Úszás
2025.05.25. 11:22

Nyílt vízi úszó Európa-bajnokság: egy fővel csökkent a magyar csapat létszáma

Úszás
2025.05.23. 18:19

Úszás: csak Wladár Sándor adta be pályázatát a szövetség elnöki posztjára

Úszás
2025.05.19. 10:53

Úszás: Nagy Nándor nyert az ob-n, de nem indulhat a junior Eb-n

Utánpótlássport
2025.05.18. 17:41
Ezek is érdekelhetik