Megállapodtak az évek óta húzódó ügyben, komoly összeget kapnak Hosszú Katinkáék

„A World Aquatics 4.6 millió dolláros alapot hoz létre, amelyet azok között az úszók között osztanak szét, akik szerződést írtak alá arról, hogy szerepelnek az ISL 2018-as és 2019-es sorozatának torinói versenyében” – idézte az ESPN a szövetség hétfőn kiadott közleményét.
Az ügy három felperese közül az egyik Hosszú Katinka, mellette pedig két amerikai úszó, Tom Shields és Michael Andrew. Hárman 2018-ban trösztellenes pert indítottak Kaliforniában, miután az ISL-sorozat Torinóba tervezett versenyét az olasz szövetség lemondta, mert állítólag nem felelt volna meg FINA versenyszabályzatának, és meg is fenyegette a sportolókat, hogy ha elindulnak, akkor eltiltják őket a versenyzéstől.
A mostani megállapodás Hosszúéknak kedvező döntést jelent: „A megállapodási alap biztosítja, hogy az úszók a 2018-as és 2019-es ISL-idény után több mint teljes kártérítést kapjanak” – közölte a World Aquatics hétfőn. Hozzátették, hogy a megállapodás még a bíró jóváhagyására vár.
A trösztellenes pert hét éve nyújtották be, a sportolók pedig azzal vádolták a World Aquaticset (akkoriban még FINA), hogy korlátozta őket a külső versenyeken való indulásban. Azt is kifogásolták, hogy az úszókkal szemben használt fenyegetésével a World Aquatics káros hatást gyakorolt a legjobb versenyzők piaci boldogulására.
A leginkább Shields és Hosszú által vezetett ügyben a San Franciscó-i kerületi bíróság 2023 januárjában a World Aquatics javára döntött, de az érintett sportolók júniusban közös fellebbezést nyújtottak be az ítélet megváltoztatása érdekében. 2024 szeptemberében az Egyesült Államok fellebbviteli bírósága 3:0 arányban kimondta, hogy a csoport állításai elegendőek ahhoz, hogy az ügy folytatódhasson.
A megállapodás után a 4.6 millió dolláros alapból történő kifizetések eloszlásának részleteit nem hozták nyilvánosságra.

Jövőre Sydney-ben lesz a vízilabda-világkupa döntője

Megalakult a 2027-es vizes vb szervezőbizottsága

Megszületett Hosszú Katinka második gyermeke – kép

Második gyermekét várja Hosszú Katinka – kép
