Vizes vb: Kapás és Holló döntős 400 vegyesen

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2024.02.18. 09:09
Kapás Boglárka döntőzhet 400 vegyesen (Fotó: MÚSZ/Derencsényi István, archív)
Két jó hír délelőttről: Kapás Boglárka és Holló Balázs 400 vegyesen döntőt úszhat a dohai világbajnokság záró napján. És két rossz hír délelőttről: sem a női, sem a férfi vegyes váltó nem szerezte meg az olimpiai kvótát.

 

Egy világbajnoki döntőbe jutás általában örömmel párosul, Holló Balázs mégis csalódottan nyilatkozott az M4 Sportnak, miután kiderült, hogy hatodik helyen kvalifikálta magát a fináléba – s miután kiderült, délelőtt nem úszta meg az olimpiai A-szintet (4:12.50).

„Azt hittem, jó lesz… Jól éreztem a vizet, közel voltam Carston Fosterhez, ő pedig reggelenként szokott 4:10-et úszni, úgyhogy úgy gondoltam, meglesz az A-szint – mondta el Holló Balázs, aki 4:13.93-as idővel hatodikként jutott be az esti döntőbe. – Csalódott vagyok. És a döntő sem dob fel annyira, nem tudom, ott mi lesz. Nincs más választásom, muszáj beleállnom még egyszer ebbe a négyszáz vegyesbe, de egyelőre el vagyok keseredve…”

Kapás Boglárka viszont örülhetett, hiszen régi-új számában, 400 vegyesen bejutott a legjobb nyolc közé. 

A vegyes váltóink számára nem a finálé, hanem Párizs volt a cél: sajnos sem a férfi-, sem a női csapatunk nem szerezte meg az olimpiai kvótát.

VIZES VILÁGBAJNOKSÁG, DOHA
ELŐFUTAMOK, A MAGYAROK EREDMÉNYEI
FÉRFIAK
400 m vegyes: 1. David Johnston (amerikai) 4:12.51, …6. Holló Balázs 4:13.93 – Holló döntőbe jutott
4x100 m vegyes váltó: 1. Egyesült Államok 3:32.53, …13. Magyarország (Jászó Ádám, Sós Dániel, Márton Richárd, Németh Nándor) 3:36.86 – a magyar csapat nem jutott döntőbe 
NŐK
400 m vegyes: 1. Tessa Cieplucha (kanadai) 4:40.80, …7. Kapás Boglárka 4:43.53 – Kapás döntőbe jutott
4x100 m vegyes váltó: 1. Kanada 3:58.63, …13. Magyarország (Komoróczy Lora, Békési Eszter, Ugrai Panna, Senánszky Petra) 4:05.25 – a magyar csapat nem jutott döntőbe

AZ ESTI PROGRAM
17.02: férfi 50 m hát, döntő 
17.09: női 50 m mell, döntő 
17.16: férfi 1500 m gyors, döntő (Betlehem Dávid) 
17.46: női 50 m gyors, döntő
18.01: férfi 400 m vegyes, döntő (Holló Balázs)
18.19: női 400 m vegyes, döntő (Kapás Boglárka)
18.37: férfi 4x100 m vegyes váltó, döntő 
18.55: női 4x100 m vegyes váltó, döntő

 

Legfrissebb hírek

A játék minden elemében előrelépett a női vízilabda-válogatott

Vizes vb 2022
5 órája

Hihetetlen zsúfoltságban készülnek a medencés úszók a szingapúri vb-n – videó

Vizes vb 2025
16 órája

Vizes vb: kínai arannyal zárultak a műúszóversenyek

Vizes vb 2025
22 órája

Vizes vb: szoros csatában spanyol aranyérem a műúszóknál

Vizes vb 2025
Tegnap, 10:15

A magyar úszóválogatott megúszta az ételmérgezést Szingapúrban

Úszás
Tegnap, 8:26

Cseh Sándor: Az eredménytől függetlenül mindig akadnak tanulságok

Vizes vb 2025
Tegnap, 6:39

Varga Zsolt az ezüstérem után: Ezt megünnepeljük

Vizes vb 2025
2025.07.24. 17:16

Kikaptunk a spanyoloktól, Magyarország ezüstérmes a férfi pólótornán

Vizes vb 2025
2025.07.24. 15:21
Ezek is érdekelhetik