LEN: Wladár Sándor is bekerült a LEN új vezérkarába

CS. G.CS. G.
Vágólapra másolva!
2022.02.05. 16:06
null
Wladár Sándor bekerült a LEN új vezérkarába (Fotó: Tumbász Hédi)
Új választást tartott az Európai Úszószövetség, miután a LEN rendkívüli kongresszusán, Frankfurtban a küldöttek megszavazták a korábbi Büróval szembeni bizalmatlansági indítványt. A LEN új vezetője a portugál Antonio da Silva lett, aki beszédében bejelentette a szövetség vezérkarának kibővítését, amelyben a MÚSZ elnökének, Wladár Sándornak a részvétele is garantált.

 

Az eddigi elnök, Paolo Barelli leköszönt posztjáról, a rendkívüli közgyűlés ugyanakkor jogtechnikai okokból megszavazta az eddigi Büró visszahívását, majd új testületet választott. Ezentúl a portugál Antonio da Silva vezeti az Európai Úszószövetséget, amelynek történetében először női főtitkára lesz, a holland Andida Bouma.

Da Silva beszédében közölte, hogy a következő kongresszus fogja megerősíteni a LEN Büró már most bejelentett kibővítését, így a két olimpiai bajnok úszó, a MÚSZ elnöke, Wladár Sándor, illetve a szintén Moszkvában győztes orosz elnök, Vlagyimir Szalnyikov is a vezérkar tagjának tekintendő.

A szavazást követően videokapcsolaton keresztül bejelentkezett Huszain al-Muszallam, a FINA elnöke is, aki köszöntötte az új vezérkart, és jelezte, egy családként kell dolgozniuk a vizes sportágak további fejlődéséért, illetve jelezte azt is, a FINA hamarosan bejelenti, hogy milyen eseménnyel kívánják pótolni a 2023-ra halasztott fukuokai világbajnokságot.

Legfrissebb hírek

Wladár Sándor újabb négy évig a Magyar Úszószövetség elnöke

Úszás
2025.05.28. 19:24

Jöhetnek az érmek! Kezdődik a nyílt vízi úszó Európa-bajnokság

Úszás
2025.05.27. 21:36

Wladár Sándor: A jövő eredményessége egyértelműen az edzők kezében van

Úszás
2025.05.25. 11:22

Úszás: csak Wladár Sándor adta be pályázatát a szövetség elnöki posztjára

Úszás
2025.05.19. 10:53

Wladár Sándor: A magyar sport aranyfedezetei voltunk 2024-ben

Úszás
2025.05.10. 08:15

Újabb nemzetközi kupasorozatot indítanak az európai vízilabdában

Vízilabda
2025.04.02. 15:15

Példaértékű felajánlást tett az olimpiai bronzérmes Betlehem Dávid

Úszás
2025.02.12. 11:39

Az úszóelnök nyugalmas 2025-öt vár

Utánpótlássport
2025.02.01. 17:25
Ezek is érdekelhetik