Sportrádió: „Mintha egy művésznek azt mondanák, elmarad a fellépés” – Sós Csaba a halasztásról

Vágólapra másolva!
2022.01.27. 12:14
null
Sós Csaba (Fotó: Tumbász Hédi)
Sós Csaba, a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya volt Szujó Zoltán vendége a Sportrádióban. A szakember beszélt a japán világbajnokságról is, amelyet valószínűleg ismét elhalasztanak.

 

„Gyakorlatilag mindenki kész ténynek tekinti, hogy nem lesz világbajnokság májusban – nyilatkozta Sós Csaba, az úszók szövetségi kapitánya. – Ha mégis megrendezik, nekünk nem okozna problémát a részvétel. Nem ez az egyetlen világverseny idén, augusztusban Rómában Európa-bajnokság lesz. A vb-t az olimpia miatt halasztották el, az Eb eredetileg is ekkor lett volna. A baj az, hogy tudomásunk szerint 2023 nyarára halasztják el a fukuokai versenyt, de akkor lenne a dohai vb, amit így 2024 januárjában rendeznének meg. Arra nincs receptünk, hogy úszásban egy éven belül két vb-t, Eb-t és olimpiát rendeznek. A kihívások most jönnek, és örüljünk, hogy ezeket a versenyeket nem eltörölték, hanem csak elhalasztották. Ráadásul, ha a FINA úgy dönt, a januári vb kvalifikációs viadal lesz, épp elég gondunk lesz. Azért ötletünk már van.”

„Olyan, mintha egy művésznek azt mondanák, elmarad a fellépés” – véli Sós Csaba arról, hogy idén nem lesz világbajnokság.

A kapitány elárulta, hogy Magyarország ezúttal nem tud beugrani házigazdaként, ha erre lehetőség adódik. „Egy vizes vb hat sportágból áll, míg egy Eb csak egyből, úgyhogy száz nap alatt nem lehet megrendezni.”

Sós Csaba a hazai úszósport tömegbázisáról is beszélt.

„Az utánpótlásban van a legtöbb teendőnk, mert nincs rendben. Egyrészt túl eredményesek vagyunk az ifjúsági korosztályokban. Ha jól csinálnánk, a felnőtt világversenyeken szerzett érmek száma megfelelne az utánpótlásversenyeken elért jó helyezések számával. Másrészt az úszás által megkövetelt életformát egyre kevesebben választják. Katasztrófa, hogy a tanfolyamokon ügyes gyerekek azt mondják, nem szeretnének versenyszerűen úszni. A helyzet rosszabb, mint volt. Kevés versenyzőnk van. Ezen valószínűleg segíteni fog a hétfőn induló Úszó Nemzet Program, amelynek célja, hogy minden gyermek megtanuljon úszni. Ennek köszönhetően évente 250-300 ezer gyerek kerülhet be a rendszerünkbe, a kiugró tehetségek nem tudnak eltűnni a szemünk elől.”

A teljes beszélgetést ide kattintva meghallgathatja!

Legfrissebb hírek

Kós Hubert újra a világ előtt

Vizes vb 2025
4 órája

Kiváló magyar szereplés a vizes vb szombati úszó előfutamain

Vizes vb 2025
5 órája

Családi kör – Kovács Erika jegyzete

Vizes vb 2025
13 órája

Videó: Marchand a helyszínen gratulált Kós Hubertnek a világbajnoki címhez

Vizes vb 2025
19 órája

Így lett Kós Hubert fantasztikus úszással világbajnok 200 háton – videó

Vizes vb 2025
22 órája

Kós Hubert ismét világbajnok 200 méter háton, ráadásul Európa-csúccsal

Vizes vb 2025
22 órája

Ez ám a jó reggel! Molnár Dóra második idővel középdöntős 200 háton

Vizes vb 2025
Tegnap, 7:11

Kínai győzelem női toronyugrásban a vizes vb-n

Vizes vb 2025
2025.07.31. 14:31
Ezek is érdekelhetik