Úszás: Úgy éreztem, kell egy lökés – klubot váltott Kozma Dominik

– Miért döntött a klubváltás miatt?     
– Valahogy elfásultam, úgy éreztem, kell egy lökés – mondta Kozma Dominik.

– És miért éppen a Staminát választotta?     
– Nem akartam beállni senki mellé, nem akartam más úszó felhozója lenni, azt szerettem volna, ha rám, nekem ír valaki edzéstervet. Ennél a klubnál van egy nagyon jó edző, aki már bizonyított, ő Kovács László, és neki nincs velem egykorú versenyzője.

– Hogy történt a váltás, bekopogtatott a Staminába?     
– A Stamina tulajdonosa Szilágyi Zoltán, aki úszóként négy olimpián járt, s aki nem mellesleg nagyon jó barátom már tíz éve. Vele korábban is sokat beszélgettünk mindenről, így az úszásról is. Amikor megkerestem, meg is kérdezte, biztos, hogy az ő egyesületében akarom folytatni, esetleg segítsen-e másban.

– Tudta, hogy jó helyen jár?     
– Zoli kérdésére azt válaszoltam: annyiszor kiderült már, hogy sok mindenben egyformán gondolkozunk, többször elmondta, miért is alapította meg a Staminát, és ha ez a klub tényleg profin működik, akkor kész vagyok mindezt belülről is megnézni.

– Mennyire ismeri új edzőjét, Kovács Lászlót?     
– Kevés olyan ember akad a magyar úszósportban, akár úszó, akár edző, akit én ne ismernék, mégiscsak húsz éve bolyongok ebben a világban. Ha jellemeznem kellene Kovács Lászlót, biztos, hogy elsőként a pozitív szemléletét emelném ki: annyi energia árad belőle, hogy ezzel újabb és újabb motivációt ad a tanítványainak is – ez azért nem sok edzőre jellemző... Úszni már tudok úgy nagyjából, ezt már elégszer bizonyítottam, vagyis a közös munkánk nem a nulláról indul, ám a tudásomhoz még hozzá lehet tenni, Kovács László és Szilágyi Zoltán kíváncsisága és alázata a garancia arra, hogy ez így is lesz.

– Gondok voltak a motivációjával?     
– A folyamatos váll- és könyökfájdalom nehezítette a munkát – és a lelkemet is: jelzi a testem, hogy már elég régóta ott vagyok a versenysportban. Ehhez jött még a koronavírus-járvány, plusz kicsit másfelé vitte a figyelmemet az is, hogy babát várunk: januárban jön a kis Kozma. Az biztos, hogy a születése után is lesz majd egy kis holtpont a felkészülésemben, de erre készülök is, ugyanakkor az olimpia éve következik, vagyis fontos időszak jön.

– Éppen emiatt féltik sokan, ugye tudja?     
– Megkérdezném tőlük: miért vagy mitől féltenek? Én örülök, ha figyelnek rám, de eddig is felálltam a padlóról mindig, nem hiszem, hogy ezúttal ne sikerülne.

– Néhány hete tart a közös munka, edzője azt mondja, nagyon jól dolgozik.      
– Tényleg jól megy az úszás. Nagyon hiányzott már, hogy huszonötös medencében ússzak, ez a másfajta munka gyorsan visszahozza a sebességemet, a fordulóimat. Kilométerben kevesebbet úszik az ember rövid pályán egy-egy edzésen, de az erő, a munka „átmegy” a lábmunkára, és ez feltétlenül a javamra válhat. Ha például a fordulóim javulnak, az jelentős, másodpercekben mérhető változást hozhat.

– Ebből a közös munkából valamit már láthatunk a decemberi kaposvári országos bajnokságon?     
– Meglátjuk. Úszni mindenképpen fogok, de majd kiderül, mi lesz decemberben, addig még sok minden történhet. Eleve úgy beszéltük meg, hogy nem sietünk sehová, mert hiába ismerjük egymást régről, ez egy másfajta kapcsolat, e tekintetben is meg kell ismerkednünk egymással. Egy biztos: dolgozunk keményen, hogy mikorra érik be a közös munkánk, nem tudom, de az olimpiára biztosan.

– Megvan az A-szintje kétszáz méteren – e tekintetben hátradőlhet?     
– Az elég buta döntés lenne, hiszen az azt jelentené, elégedett vagyok az A-szinttel és az elért időeredménnyel. Nem feltétlenül attól félek, hogy itthon bárki is megelőz, sokkal inkább azon jár az eszem, a világban hányan képesek erre – na, ezt a számot szeretném én minél kisebbre redukálni.