Úszás: Kapásék nyertek, Hosszú csapata a harmadik Lewisville-ben

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.10.21. 11:08
null
Kapás Boglárka (balról a negyedik) csapata, a London Roar nyerte meg az ISL harmadik állomását (Fotó: isl.global)
A harmadik helyen zárta Hosszú Katinka csapata, a Team Iron a Nemzetközi Úszóliga (ISL) sorozatának harmadik állomását a texasi Lewisville-ben, ahol a London Roar – Kapás Boglárkával a soraiban – diadalmaskodott.

 

Az ISL honlapja szerint a szombaton és vasárnap 25 méteres medencében rendezett versenyen a háromszoros olimpiai bajnok magyar sztár csapata végig a harmadik helyen állt. A londoniak az LA Currenttel voltak nagy versenyben a győzelemért, melyet végül 27.5 pont előnnyel szereztek meg. A 402 pontos Iron hátránya 82.5 pont volt a brit főváros klubjával szemben.

A viadalon Hosszú Katinka három számban, 200 és 400 vegyesen, illetve 200 méter pillangón győzött, míg csapatának magyar tagjai közül Szabó Szebasztián 50, Milák Kristóf pedig 200 pillangón nyert.

A sorozat alapszakasza hat állomásból áll, mind a nyolc csapat három versenyen szerepel. Hosszúéknak, illetve a most megméretett három másik együttesnek ez volt az első fellépése. Most hétvégén ismét rajtuk a sor, méghozzá Budapesten, a Duna Arénában küzdenek meg egymással.

A döntőt december 20–21-én Las Vegasban rendezik.

Legfrissebb hírek

Nilsson és Hári a benn maradó magyar hokicsapat legjobbja; Marco Rossi megfiatalította a keretet

E-újság
2025.05.20. 23:55

Sportpolitika: Virth Balázs életjáradékot kaphat Milák után

Úszás
2025.05.20. 10:33

Szabó Szebasztián nyerte meg az 50 gyorsot Monacóban

Úszás
2025.05.18. 19:58

Lőrincz Tamás és Telegdy-Kapás Boglárka is az elismertek között a Magyar Sport Napja díjátadó ünnepségen

Egyéb egyéni
2025.05.06. 14:13

Lex Milák: később módosítják a sporttörvényt

Egyéb egyéni
2025.04.29. 20:34

Lex Milák: kedden szavaz az országgyűlés a sporttörvény módosításáról

Úszás
2025.04.25. 11:32

Szabó Szebasztián az olimpiáról: Többen maradhatnak az 50-es számok miatt

Úszás
2025.04.23. 08:37

Kapás Boglárka hagy magának pár hónapot, hogy eldöntse, mihez kezd a civil életben

Úszás
2025.04.15. 18:44
Ezek is érdekelhetik