Szabó Szebasztián: Van még miért küzdeni

– A tavasz folyamán arról beszélt lapunknak, hogy Máté Hunor irányításával készül tovább, nemrég pedig már Győrt is elhagyta, s a BVSC-ben folytatja. Csak hogy tisztázzuk: ez pusztán klubváltást jelent?
– Igen, továbbra is Hunorral dolgozom – válaszolta az Európa-bajnok úszó, Szabó Szebasztián.

– Miért döntött így, s mennyi ideig rágódott a klubváltáson?
– A párizsi olimpia nagy csalódás volt, utána adtam magamnak időt arra, hogy átgondoljam a hogyan továbbot, és ebben akkori edzőm, Petrov Iván is partner volt. Tulajdonképpen egyedül készültem fel a decemberi budapesti rövid pályás világbajnokságra, utána még egy hónapig gondolkoztam, de mindig oda jutottam, hogy eljött az idő a váltásra.

– Vajon miért?
– Elmentünk egymás mellett – a klub és én. Az elképzeléseink, a filozófiánk már nem egyezik. Nem volt vita, nem volt hangoskodás, mindig is hálás leszek Győrnek és az egyesületnek, nagyon sokat tanultam az ott eltöltött időszakban. Talán abból, amit kaptam, én is adtam vissza valamennyit. Egyszerűen úgy éreztem, új csapatra, új környezetre van szükségem. A mondás is úgy szól: az őrültség nem más, mint ugyanazt tenni újra és újra, és közben azt várni, hogy az eredmény más legyen.

– A nagy döntések előtt sokat és sokáig gondolkozik?
– E tekintetben sem gondolom, hogy különleges lennék. Az úszópályafutásomban azért még van, lehet jó néhány év, vagyis ha azt akarom, hogy legyen még benne, akkor le kell zárnom a múltat és elkezdenem egy új időszakot: magamat kell előtérbe helyeznem és azt néznem, nekem mi a legjobb. Voltak az életem során rossz lépéseim, ám a nagyobb kérdésekben rendre jól döntöttem, abban bízom, ezúttal is ez igazolódik be – mindenesetre legalább tíz év múlva az biztosan nem fog bántani, miért nem próbáltam meg valami mást.

– Miért a BVSC-t választotta?
– Az egyik legeredményesebb és legjobb egyesület a sportágunkban, ráadásul az elejétől könnyedén ment minden tárgyalás és megbeszélés, s rögtön azt éreztem, ennél a klubnál megkapom a szakmai szabadságomat. Persze nem én vagyok a főnök, de jó, hogy számít a szavam – az sem volt kérdés, hogy Máté Hunorral dolgozhatok tovább, az első kérésem ugyanis ez volt.

– Miért bízik ennyire benne?
– Elfogadja a véleményemet, motivált, és tanulni akar ő is, akárcsak én.

– Ez egyértelműen partneri viszony önök között?
– Igen, s nekem erre van szükségem: együtt dolgozunk ugyanazért a célért, ha neki jó, nekem is az, és ez fordítva is igaz. Persze nem mondom, hogy mindig könnyű velem. Huszonkilenc éves vagyok, ha valamiben nem hiszek, azért nem is akarok dolgozni – Hunor elfogadta ezt. Nem akarom elkiabálni, de úgy tűnik, működik a kettősünk.

– Szerintem nem vagyok egyedül az érzéssel: nekem nagyon hiányzott Szabó Szebasztián, az igazi, a megszokott a nagy versenyekről.
– Nekem is… Szingapúrban, a világbajnokságon azért már látszott, hogy alakulóban van sok minden, hiszen Párizshoz képest három tizedet javultam úgy, hogy valójában csak márciustól készültem igazán, mert előtte egy kisebb betegség hosszabb ideig akadályozott a munkában. A vébéig mentálisan nagyon nehéz volt, nem tagadom, hogy voltak mélypontjaim: egyszerűen nem volt kedvem versenyekre menni… Annyi csalódás ért az elmúlt két évben, hogy szinte már vártam, a következőn jön az újabb.

– Tehát visszakapjuk, visszakaphatjuk a régi Szabó Szebasztiánt…?
– Őszintén mondom: igen. Jól indult a magyarországi életem, voltak benne meglepetések, több, mint csalódás – volt utóbbiból is. De ez sport, ez a jellemzője. A legendáknak, a nagy klasszisoknak kevesebb csalódás jut talán, de én nem vagyok az, viszont ha azt nézem, hogy a két számomban, ötven gyorson és ötven pillangón harminc felettiek állnak-állhatnak a dobogón, van még miért küzdenem.

– Akár Los Angelesig?
– Az egyértelműen cél. Nem mondom, hogy utána biztosan vége a pályafutásomnak, arról majd az olimpia után beszélgetünk.

– Hol készül Máté Hunorral?
– Hódmezővásárhelyen. Ez így nagyon kényelmes, hiszen Hunor ott dolgozik, én pedig Szegeden élek. Még csak néhány hónapja készülünk együtt, kell még idő ahhoz, hogy jobban megismerjük egymást, de sokat beszélgetünk, és annak kifejezetten örülök, hogy mindig jó kedvvel mehetek edzésre.

– Mire készülnek, hogy néz ki a következő néhány hónapja, egy éve?
– Ha megúszom a szintet, megcélzom a decemberi rövid pályás Európa-bajnokságot, leginkább azért, hogy lássam-lássuk, hogy állok, hol tartok, mennyire jó, netán rossz az irány, s onnantól hogyan kell folytatnunk az augusztusi párizsi kontinensviadalig. Ott már szeretnék ötven gyorson és pillangón is egyéni csúcsot úszni, azok már olyan idők lennének, amelyekkel elég jól állnék a világranglistán is…