„Egerszegi Krisztina nagyszerű, Hosszú Katinka fantasztikus”

– Tizenhét évesen,1964-ben hagyta abba az úszást. Miért?
– Akkoriban nem voltak lehetőségeim, mert csak a férfiak kaptak főiskolai ösztöndíjat. Én viszont főiskolára akartam menni, de mivel amatőr voltam, munkát kellett találnom, amiből fizetni tudom. Két olimpia és tizennyolc világrekord után a csúcson akartam abbahagyni. Kereshettem volna pénzt úszással is, de szponzori támogatással többé nem versenyezhettem volna olimpián.

– Edző nem akart lenni?
– Egy ideig edzősködtem, amikor főiskolára jártam Los Angelesben, szerettem is, de abban az időben egyetlen női edző volt, Mary Kelley, így nem láttam lehetőséget a szakmában. Eredetileg ügyvéd akartam lenni, mert szembesültem a diszkriminációval, a rasszizmussal, a nők elnyomásával, és a szovjetekkel való konfliktus is nagyon érdekelt.

VISZONOZHATTÁK A SEGÍTSÉGET

– Hogyan találta ki olyan fiatalon, hogy a médiában akar dolgozni?
– Azért akartam jogot tanulni, hogy aktívan harcolhassak a nők korlátozott lehetőségei ellen. De rájöttem, hogy erre a médiában is van lehetőségem, ráadásul nem kell elszakadnom a sportágamtól, a barátaimtól, sőt, nekik is tudok segíteni a kamera mögül.

– Benne volt az is, hogy volt sportolóként olyasmiről tudhat, amiről a kívülállók nem?
– Más szemszögből néztem az eseményeket: ismertem a versenyzőket, edzettem és úsztam is velük, nekem olyat is elmondtak, amit másnak nem. Például mindent tudtam a Mark Spitz–Don Schollander párbajról, rajtam kívül senki. A közönség többet akar tudni, hiszen egy sportkarrierben rengeteget számít a személyiség, jó példa teniszben a Williams nővérek vagy a golfozó Tiger Woods.

– Hogy kapta meg 1965-ben az állást az ABC-nél első nőként?
– Három éven át segítettem nekik, megismertem a közeget, és nagyon jó kapcsolatokat szereztem. Tőlem kértek tanácsokat, mely versenyeket közvetítsék, tehetnek-e víz alatti kamerát az én pályám alá, készíthetnek-e velem interjút – szinte egy család lettünk. Ezért vették komolyan a telefonomat. Mondtam, főiskolára akarok menni, pénzre és állásra van szükségem, és mivel három éven át segítettem, viszonozhatnák.

– Mi volt az áttörés?
– Az első élő közvetítésem egy férfi úszóverseny volt a Yale-ről, amelyet Schollander nyert meg, én pedig majdnem könnyekben törtem ki, és mikor interjúztam vele, a nézők és a szakma is látta, mennyivel bensőségesebb a kapcsolatunk.

SOHA TÖBBÉ AMERIKAI FOCIT

– Mi volt a legélesebb helyzet, amelybe sportközvetítőként került?
– Amikor amerikai futballt kellett közvetítenem, amely nagyon pörgős, egy teljes héten át készültem, hogy ne hibázzak. Erre úgy döntöttek, elmarad az előző esti főpróba, amelyen mindent beállíthattunk volna… Sosem hánytam közvetítés előtt, csak akkor egyszer, annyira rosszul voltam az idegességtől. Akkor tanultam meg, hogy van olyan helyzet, amelyre tudni kell nemet mondani. Az élő show nagyon kemény, nem lehet viccelni. A monitor a földön volt, alig láttam, és rosszul adták meg az eredményt a fülhallgatómon, így kívülről mindenki azt látta, na, itt ez a buta szőke, aki még az eredményt sem tudja. Borzalmas érzés volt, elveszítettem az önbizalmam, öt év kellett, hogy összeszedjem magam. Vissza kellett szereznem azok bizalmát is, akikkel évek óta együtt dolgoztam, és sosem közvetítettem többé amerikai futballt.

– A hetvenes években csatlakozott Billie Jean King nemek közti egyenlőtlenség elleni harcához. A legendás teniszező milyen hatással volt önre?
– Az ABC megkért, közvetítsem a „Nemek harca” elnevezésű teniszmeccset 1973-ban, amelyen Bobby Riggs ellen játszott. Akkoriban félresöpörték a női egyenjogúság kérdéseit, erre jött egy nő, profi sportoló, aki azt hangoztatta: a nők ugyanolyan jók, mit a férfiak, és be is bizonyította. Találkozni akartam vele, aztán csatlakoztam is a Nők a sportban alapítványához.

– Újabb fordulópont volt, amikor 1998-ban az ABC nem akarta meghosszabbítani a szerződését.
A kora miatt?
– Ezt sosem mondták ki. Addigra már sok szakmai díjat nyertem, rengeteg tapasztalat és riport volt mögöttem, meglepett, amikor nem akartak hosszabbítani velem. Csalódott és letört voltam, kicsit úgy éreztem magam, mint amikor abbahagytam a sportolást, és el kellett válnom azoktól, akikkel együtt töltöttem az elmúlt évtizedeket.

– Jogi útra terelte az ügyet?
– Nem akartam perelni, de az ügyvédeim és a barátaim meggyőztek, hogy itt nem csak rólam van szó. Együtt akartam csinálni a többi női munkatársammal, ám ők féltek csatlakozni. Magányos időszak volt, de az ember ilyenkor legalább megtudja, ki a barátja… Szóval bepereltem a céget, és visszahívtak, két év múlva viszont magamtól léptem ki, és saját vállalkozást alapítottam.

EGERSZEGI ÉS HOSSZÚ IS FANTASZTIKUS

– Van családja?
– Harminckilenc évesen mentem férjhez, a lányom harminc, a fiam harmincegy éves. Nehéz volt az anyaságot összeegyeztetni a munkával, de mindig volt valaki, aki segített, aki hozta-vitte a gyerekeket. Emlékszem, 1988-ban tíznapos volt a kisfiam, amikor már Calgaryból, a téli olimpiáról kellett közvetítenem, és felajánlották, hogy maradjak itthon. Viszont a férjemmel úgy döntöttünk, kimegyek, csak adjanak egy külön szobát a dajkának és a gyereknek, én pedig csinálom nekik, amit kell. Nehéz volt, ám ez a szakma a férfiaknak sem könnyű.

– Évtizedeken át közvetített a legrangosabb sporteseményekről. Emlékszik magyar úszókra?
– Hogyne, főleg Egerszegi Krisztinára, nagyszerű úszó volt: olyan korszakban nőtt fel és versenyzett, amikor nekünk még nagyon nehéz volt beszélnünk a kommunista országok versenyzőivel. Hosszú Katinka is fantasztikus sportoló, de ő már egy másik világban versenyezhet, pénzt kereshet és brandet építhet, amit remekül csinál. Ő már igazi profi, ezt mi még nem tehettük meg.