– Elégedett a 4:12-es idővel?
– Nem mondanám olyan rossznak… – válaszolta Verrasztó Dávid, aki 4:12.98-cal nyert 400 méter vegyesen a debreceni országos bajnokságon. – Délelőtt 4:15-öt úsztam, délután pedig 4:12-t mutatott az óra.
– Hogyan kezdte el az évet, melyek a céljai?
– Elég lassan rázódtam bele… Tulajdonképpen az egész rövid pályás szezont kihagytam az ősszel. Azt nem mondom, hogy az edzések rosszul mennek, mert az nem lenne igaz, de ha rám néznek az emberek, látják, nem vagyok csúcsformában. Ez az ob-n kétszáz vegyesen meg is mutatkozott, a táv végére meghaltam.
– Honnan merít erőt, mi motiválja még?
– Tavaly megfordult a fejemben a hogyan tovább, sőt valójában már évek óta megfordul a fejemben, hiszen az idén betöltöm a harmincat.
– És már kétszeres Európa-bajnok.
– Igen, és az idén is Európa-bajnokságot rendeznek – már kétszer nyertem, de szeretnék harmadszor is.
– Akkor ez motiválja?
– Más ez már, mint volt tizennyolc éves koromban. Azt nem mondom, hogy motiválatlan lennék, de azt igen, hogy tavaly nagyon elfáradtam. Fizikailag is, ám leginkább mentálisan. Két hónapot pihentem, erre szükségem volt, sőt, muszáj volt, viszont tudjuk, hogy két hónapos semmittevésből visszajönni nem egyszerű. Oké, itt ez a 4:12-es idő, de azért ez nem 4:08. Azt gondolom, képes vagyok 4:11-en belülire is, ha csak egyszer kell leúsznom a távot, az Eb-n viszont kétszer kell. Ugyanakkor a debreceni 4:15-ös délelőtti idő igencsak biztató.
– Az hátráltatja vagy kifejezetten feldobja, hogy a civil életben is megvan a feladata?
– Sokat dolgozom a kávézóban, nagyon szeretem. Az elején ebbe is többet kell beletennem, hiszen csak úgy láthatom át az egészet – nem szeretek félvállról venni semmit, és az, hogy az utóbbi időben sokat foglalkozom a kávézóval, biztos, hogy megbosszulta magát. Viszont jó érzés, hogy van már másik út is, igyekszem ezen a téren is fejlődni, hiszen ott is vannak álmaim, amelyeket szeretnék megvalósítani. Nem dolgoztatni akarok embereket, hanem én akarom csinálni, ellenben nem érzem még, hogy abba kellene hagynom az úszást.
– A múlt héten intett búcsút az élsportnak Gyurta Dániel – megérintette a visszavonulása?
– Danival együtt nőttem fel. Igaz, nem vagyunk a legjobb barátok, viszont sokkal jobban tisztelem, mint öt-hat évvel ezelőtt. Sokkal jobban elismerem, mint korábban, átérzem és felfogom, mit ért el ebben a sportágban. Kerek perec kimondom: szomorú vagyok, hogy abbahagyta. De nekem már az sem tetszett, azt is szomorúan figyeltem, ha bárki a szájára vette, és nem éppen pozitívan beszélt róla az elmúlt két évben. Ő mindent elért, amit el lehetett érni ebben a sportágban, sőt még annál is többet, nem hiszem, hogy megérdemelte a bántást: ha folytatni akarta volna, és csak 2:16-ot úszik kétszáz mellen, akkor sem szólhatnánk egy rossz szót sem. Rá úgy kell tekintetnünk, hogy ő Gyurta Dániel – és ennyi.
– Tényleg szomorú.
– Igen, mert jelenleg ő a legnagyobb sportoló köztünk – meg Cseh Laci. Róla is azt tudom mondani, mint Daniról. Tizenhét-tizennyolc évesen nem tiszteltem őt annyira, mint ahogyan megérdemelte vagy kellett volna. Régen vele sem volt jó a kapcsolatom, szerencsére léptünk annyit előre, sőt, sok-sok szintet megtettünk a jó irányba, hogy mára már jóban vagyunk, és ha találkozunk, mindig hosszan elbeszélgetünk. Szerintem ez már így marad a következő negyven-ötven évben.
– De mi lesz a közeljövőben? Az ősszel klubot váltott, már az FTC-ben készül. Jól érzi magát a Népligetben?
– Igen, nagyon. Délelőttönként a Fradiban, délutánonként a Komjádi uszodában készülök, mégpedig Biczó Bencével együtt, ahogy korábban is. Jó helyen vagyok. Kicsit az is a feladatom, hogy segítsek a legfiatalabbaknak. Ez persze nehéz, hiszen az úszás kapcsán mindenki másként gondolkozik, nekem meg aztán eleve teljesen más a gondolkodásmódom ezen a téren – jó lenne ezt összehangolni, mert akkor talán tudnánk segíteni a gyerekeknek. Már most is sokszor kérik ki a tanácsomat a velük foglalkozó edzők, őszintén remélem, hogy a kicsik életébe tudok vinni valami olyat, ami segíthet abban, hogy később minél jobb úszó váljék belőlük.