Betlehem Dávid: Nyerni is meg kell tanulni

– Bronz tíz, arany öt kilométeren, s mellette Európa-bajnoki cím a csapatversenyben is Belgrádban – most már elárulhatja, így tervezte?
– Éppen azon viccelődtünk, hogy már jó ideje mondogattam, majd, majd, aztán semmi. Végre Belgrádban megmutattam, hogy a felnőttek között is jó vagyok. De tényleg hamarabb szerettem volna ezt az érmet – mondta a Nemzeti Sportnak a húszéves Betlehem Dávid.

– Nem jött túl hamar a siker?
– Épp azt mondtam, hogy már régóta ez volt a célom.

– Úgy értettem, hogy az olimpiához képest, vagyis nem „lőtte-e el” Belgrádban a csúcsformát?
– Nem hiszem, és éppen az előző évek miatt mondom, hiszen olyan sokszor voltam negyedik, ötödik, hatodik, csak éppen korábban ott volt bennem a gát, még akkor sem tudtam áttörni, amikor a belgrádinál jobb formában voltam.

– Vajon miért, mitől törte át végre a falat az Európa-bajnokságon?
– Elég régóta dolgozom rajta, de Belgrádban tíz kilométeren szerencsém is volt, hiszen a végén nekem jött ki jobban a lépés, és akkor valami átkapcsolt a fejemben: öt kilométeren már tudtam, hogy jó vagyok. Innentől talán elég lesz az lelkileg, ha nem motoszkál a fejemben, mi van, ha megint negyedik leszek – mert eddig ez volt. És ha jön egy ilyen gondolat, már nem arra figyel az ember, hogyan hajrázik, hanem arra, hogy ő marad le az éremről.

– Egy ilyen gondolat béklyót tehet az ember lábára.
– Így van. Azt is régóta mondogatom, hogy meg kell tanulnom nyerni – furcsán hangozhat, de fel kell tudni dolgozni, hogy amikor úszol a cél felé, amikor két óra tempózás után a hányással küzdesz, te bizony dobogós leszel. El kell fogadnod, hogy érmes leszel, s nem azzal a teherrel kell úsznod, hogy te leszel, aki leszakadsz. Én sokáig ilyen voltam, gyötört is a gondolat, hogy úristen, senki sem fog rám emlékezni, mert én leszek az az úszó, aki mindig lemarad.

– Hetente nyolcvan-kilencven kilométert úszik, sohasem ébred reggelente úgy, hogy minek csinálom?
– Elég sokszor van ilyen érzésem: szerintem aki azt mondja, hogy szeret hajnalban felkelni és lemenni az uszodába, az hazudik. Ezt nem lehet megszokni, úgyhogy a felkelés minden reggel az első csata, amelyet muszáj megnyerni.

– Mások azt mondják, a reggeli első beugrásnál nincs rosszabb.
– Szerintem az már egy fokkal könnyebb, mint az ébresztőre felkelni. Meg aztán ha már ott állsz a rajtkövön, illik beugrani a vízbe.

– Olyan sohasem fordul elő, hogy nem megy le reggel az edzésre?
– Nem, mert tudom, hogy a többiek ott vannak. Ha Rasovszky Kristóf vagy Sárkány Zalán ott van az uszodában, nem maradhatok otthon. Michael Phelps azt mondta, ha egy edzésen csak tíz százalékot adsz ki magadból, az is több, mint a semmi.

– Ha azt mondom, Párizs, mi jut elsőként eszébe?
– A croissant.

– Hogy vicces fiú, már sokszor bizonyította. Hogyan hangzik a valamivel komolyabb válasza?
– Nem agyalok túl sokat rajta, de persze ahogy egyre jobban közeledik, úgy nő a motivációm is, s ezt segíti például az, hogy már megkaptuk az olimpiai ruhákat. Tokióban Kristóf ezüstérmet szerzett, így Párizzsal kapcsolatban inkább olyan gondolataim vannak, milyen jó is, hogy egy olimpiai ciklust együtt csináltunk végig. Vagyis nem arra gondolok, mi lesz ott, inkább az útra, amelyet bejártunk. Meg arra, hogy Sárkány Zalánnal mennyi közös élményünk van, most is együtt készülünk az olimpiára, szerintem ezt kell élvezni.

– A koszos Szajnáról érkező hírek nem riasztják kicsit?
– Egyáltalán nem. Tudom, hogy senkinek sem fordul meg a fejében, hogy emiatt nem ugrik be a vízbe. A teljesítményét nem fogja befolyásolni a szennyezettség, hogy utána mi lesz, az már mindegy.

– Párizsba a kedvesével, Fábián Bettinával utazik – a boldogság mellett jelent néha nehézséget, hogy mindketten versenyeznek?
– Átéltünk már több versenyt együtt, ezúttal az a fontos, hogy együtt élhetjük át az első olimpiánkat. Biztosan hoz stresszes helyzeteket is a verseny, de mindketten fiatalok vagyunk, nem dől össze a világ, ha nem leszünk elsők Párizsban – csak másodikok vagy harmadikok…