Úszás: Sós Csaba és Cseh László is megszólalt a Bienerth-ügyben
Hogy Bienerth Gusztáv nem sokáig marad a Magyar Úszószövetség elnöke, ahhoz nem kell nagy jóstehetség (pusztán azért sem, mert jelen pillanatban működésképtelenné vált a szövetség, a tagszervezetek bizalma pedig jó ideje megrendült az elnökben), kérdés, hogy a szakmai alelnök, de leginkább mégis szövetségi kapitányként ismert Sós Csaba sorsa mi lesz.
A szakember elismertsége egyértelmű, a magyar úszósport kiáll mellette – mindenki látja és tudja, a posztra kiválóan alkalmas emberről van szó. A csütörtökön lemondott hat elnökségi tag által kiadott közlemény név szerint is kiemeli Sós Csaba kiváló munkáját.
„Igen, tényleg furcsa helyzetben vagyok – jegyezte meg a kapitány. – A szakmai munkásságomnak akadálya nem volt az elmúlt időszakban. A hat elnökségi tag engem nem keresett meg, hogy erre az elhatározásra jutottak, azt tudomásul veszem.”
Természetesen a Nemzeti Sport megkereste Cseh Lászlót is – a kiváló úszót ezúttal viszont nem a múlt héten megszerzett újabb világbajnoki ezüstérméről kérdezte, hanem arról, kíván-e valamit még mondani az elnökségi tagságáról történő lemondása kapcsán.
„A hat elnökségi tag által kiadott közleményben minden benne van, annál többet nem tudok mondani, és egyebet nem is kívánok hozzáfűzni” – válaszolta megkeresésünkre Cseh László.
Legfrissebb hírek

Részvételi rekordot döntött a 3. MOL Campus Öbölúszás
Úszás
2025.06.21. 15:18

Már csak 100 nap és jön a budapesti rövidpályás úszó-vb
Úszás
2024.09.02. 14:21
Ezek is érdekelhetik






