
„Közlemény
Budapest, 2017. augusztus 3.
Lemondanak a MÚSZ elnökségi tagjai
A magyar úszósport mielőbbi szervezeti megújulása érdekében a Magyar Úszószövetség alulírott elnökségi tagjai sajnálattal ugyan, de a mai nappal benyújtják lemondásukat.
Büszkék vagyunk arra, hogy elnökségi tagságunk alatt a magyar úszósport kiválóságai – élükön Sós Csaba szövetségi kapitánnyal – kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, többek között a budapesti vizes világbajnokságon is.
A szakmai sikerektől függetlenül úgy látjuk: a MÚSZ jelenlegi elnöke sem az elnökséget, sem a közvéleményt nem tájékoztatja tényszerűen a szervezet tevékenységéről, illetve a meghatározó döntésekről.
A kialakult helyzetre való tekintettel az elnökség alulírott tagjai úgy döntöttek, miután a továbbiakban nem tudják hitelesen ellátni feladatukat a jelenlegi elnök vezetése alatt, ezért nem marad más választásuk, mint lemondani tisztségükről.
Becsky András
Cseh László
Danks Emese
Dr. Török Enikő
Törös Károly
Wladár Sándor”

Új alapokra helyezik az úszóválogatottak felkészülését

Részvételi rekordot döntött a 3. MOL Campus Öbölúszás

Wladár Sándor: A magyar sport aranyfedezetei voltunk 2024-ben




