Wladár Sándor: A magyar sport aranyfedezetei voltunk 2024-ben

– Néhány napja jelent meg a könyv Széchy Tamásról, akinek ön volt az első olimpiai bajnok tanítványa – mit gondol, egykori mestere elégedett lenne a mai úszósporttal, az eredményekkel s mindazzal, ami a sikerek mögött van?
– Az Öreg sohasem volt elégedett semmivel – jelentette ki Wladár Sándor, Moszkva hátúszóbajnoka, a Magyar Úszószövetség elnöke, a Nemzet Sportolója. – De ugyanez jellemző Bob Bowmanre, akitől Kós Hubert csak nagy ritkán kap vállveregetést, mi sem kaptunk Széchytől, és Jon Urbanchekre, a magyar származású, tavaly elhunyt kiváló amerikai edzőre is, aki egyébként Széchytől tanult, és Bowman mentora volt. Ugyanakkor azt érzem, lenne benne büszkeség amiatt, amit az utódok azóta elértek a medencében és a parton egyaránt.

–  És vajon a szövetség elnöke is büszke egy olyan évre, amelynek ha csak a csúcsát emeljük ki, azt mondhatjuk, hogy a párizsi olimpiáról három aranyat, egy ezüstöt és egy bronzot hoztak haza az úszók?
– Mindig is azt mondtam, és őszintén így gondolom, hogy van némi közöm az eredményekhez, a sikerekhez és a kudarcokhoz egyaránt. Ez alapján igen, úgy vélem, a 2024-es esztendőre büszkék lehetünk, hiszen sikeres évet zártunk, negyvenhárom érmet szereztünk a világversenyeken.

A PÁRIZSI 11 ARANYBÓL 6-OT AZ ÚSZÓK HOZTAK

–  Itt a felnőttekre gondol, ugye?
– Igen. A belgrádi Európa-bajnokságon gyűjtöttünk be huszonnégy érmet, közte tíz aranyat, elhoztuk a legjobb csapatnak járó díjat, Párizsban pedig a hat magyar elsőségből hármat az úszók szállítottak. S ha az olimpiát és paralimpiát együtt nézem, márpedig miért ne nézném, hiszen a sportszakmai munka hozzánk tartozik mindkét területen, akkor azt látjuk, hogy a tizenegy magyar aranyból hatot az úszók hoztak. Nem az én szavaim, más fogalmazta meg, de bátran és büszkén mondhatom én is: 2024-ben a magyar sport aranyfedezete az úszósport volt.

 – Mi minden kellett ahhoz, hogy ez így összejöjjön?
– Sok mindent kellett azért tennünk az elmúlt négy évben, hogy itt tartsunk. Kellett hozzá az, hogy a koronavírus-járvány idején szoros összefogással, a polgármesterek, az üzemeltetők és a régióvezetők együttműködésével nyitva tartsuk az uszodákat, hogy sok-sok millió forintot áldozzunk a tesztekre, hogy minden rendben legyen. Kellett az, hogy a kontinensen egyedüliként vállalkozzunk arra, hogy 2021-ben megrendezzük a buborék Európa-bajnokságot, a következő évben a vizes világbajnokságot. Kellett, hogy az energiaárak robbanásszerű emelkedésekor kormányzati segítségként sok-sok milliárd forintos támogatást kapjunk szintén azért, hogy nyitva maradhassanak uszodák. Nem túlzok: a túlélésünk volt ekkortájt a tét, és ezt tökéletesen megértette a miniszterelnök és a sportért felelős államtitkár. Mindezek és persze még sok egyéb fontos történés és tett kellett ahhoz, hogy ilyen eredményesek legyünk Párizsban.

–  Az nem bántja, hogy a sikerek ellenére sokan tavalyról csak a nehézségekre, a botrányokra emlékeznek, így például a Milák-ügyre, Hosszú Katinka megnyilvánulásaira, vagy éppen azt mondogatják, hogy Kós Hubert valójában az amerikai Bob Bowmannek köszönheti a szárnyalását?      
– Kezdjük Kós Huberttel. Ő nem sokkal az edzőváltás után lett világbajnok, majd másfél évvel később olimpiai bajnok. Kós Hubert a magyar sportot erősíti, a magyar nemzetnek szerez örömöt és ad büszkeséget. Ha az ön által idézett véleményekből indulunk ki, akkor Szoboszlai Dominik, Sallai Roland, Gulácsi Péter sem magyar, mert nem Magyarországon készül? Szólni kellene Marco Rossinak, hogy ne tegye be őket a magyar válogatottba, mert nem magyar edző edzi a mindennapokban…  Szóval így a magyaroknak nincs közük a felsorolt játékosokhoz?

–  Engem nem kell meggyőznie…
– De ha közvetíti a mondandómat a közvélemény felé, talán akad olyan, aki elgondolkozik ezen. Kós Hubert tizenöt évig Magyarországon készült. Kétségkívül kellett neki egy utolsó lökés, hogy felállhasson a dobogó tetejére, és ezt a lökést Amerikában kapta meg, ez nem kérdés. De látnunk kell azt is, hogy az amerikai rendszert nem tudjuk másolni, nem tudjuk biztosítani sem neki, sem másnak, hogy olimpiai és világbajnokokkal készüljön egy medencében. De ettől függetlenül Hubi magyar úszó, akinek tizenöt évig Magyarovits Zoltán volt az edzője, s akinek ő meg is köszönte a munkáját.

MILÁK KRISTÓF A MAGA ÚTJÁT JÁRJA

–  De nem zavarja, hogy sokszor magyarázkodnia kell?
– A magyar mentalitáshoz sajnos hozzátartozik, hogy az eredmények után sokan próbálják „olvasztani” a dicsőséget. Nincs ezzel baj, már olyan értelemben, hogy láttunk ilyenre példát a hetvenes, aztán a nyolcvanas években is, látunk most is.

– Menjünk tovább: Milák Kristóf.
– Korábban is elismertem, hogy voltak hibák a vele való kommunikációban, de az igazság az, hogy nem is lehetett teljes egészében elmondani a valóságot. Ez a helyzet persze neki is, nekünk is ­rossz volt. Azt viszont szögezzük le, hogy ő nem az a szabadságharcos, akinek sokan szeretnék beállítani. Ő egy csendes fiú fantasztikus képességekkel, aki a maga útját járja. Tagadhatatlan, volt egy bizonyos kör, amelyik akkor lépett elő és szólalt meg szemrehányóan, amikor Kristóf ezüstérmet szerzett kétszáz pillangón Párizsban – ezt a hullámot szerették volna meglovagolni és felesleges feszültséget szítani. Halkan megjegyezném: nemrég Bob Bowman azt nyilatkozta, hogy Léon Marchand nincs formában, még a következő évben is kérdéses lesz, vajon hogyan készül fel Los Angelesre – ez azt jelentené, hogy Bowman is elárulta Marchand-t, és távoznia kellene mellőle? Ez valahogy senkiben, egyetlen józanul gondolkodó emberben sem vetődött fel.

–  Ha már Milák… Az úszósport sikertörténetéhez kapcsolja azt is, hogy hamarosan megszülethet az úgynevezett lex Milák, vagyis az országgyűlés módosíthatja a sporttörvényt, így a jövőben kevésbé fordulhat elő, hogy egy versenyző egyszerűen nem nevezi meg a felkészítő edzőjét?
– Akárki is volt az értelmi szerző, jó látni, hogy Schmidt Ádám sportállamtitkár és az országgyűlés törvényalkotási bizottsága is hasonlóan gondolkodik, és vélhetően a parlament is megszavazza a módosítást. Az siker lesz, ha valóban megtörténik, és Virth Balázs, aki Milák felkészítője volt, megkapja a járandóságát. Az edzőinkért a végsőkig is elmennék, mert tudom, éjt nappallá téve dolgoznak az uszodában – nélkülük nincs siker.

– Eddig a magyar úszósport felső szintjéről beszéltünk, nézzünk kicsit lejjebb. Ott milyen előrehaladást értek el tavaly?
– A régiós rendszerünk jól működik, kilenc régiónk, százötvenöt egyesületünk van, a munkájuk vastagon benne van a tavalyi eredményekben, mi pedig újabb és újabb programokkal igyekszünk őket támogatni: az idén például már több mint háromszáz gyerek vesz részt a Jövő bajnokai programban, a kis egyesületeknek pedig életre hívtuk a felzárkóztató edzőtáborokat. Külön támogatjuk az edzői pálya iránt érdeklődő fiatalokat is – mi finanszírozzuk a felsőfokú tanulmányaikat. És akkor még nem beszéltünk az Úszó nemzet programról, amelynek keretében országszerte már százezresre tehető azon kisgyerekek száma, akiket megtanítottunk úszni. Rendkívül büszke vagyok erre, ahogy arra is, hogy közülük egyre többen látják meg az úszás szépségét és válnak igazolt versenyzőkké. Hogy minél többen bent maradjanak a sportágban, a kisebb korosztályokban nem is országos bajnokságot, hanem regionális versenyeket rendezünk, így kilencszer annyi érmet osztunk ki, ez pedig nagy sikerélményt és motivációt jelenthet a fiataloknak.

BAJNOKOK KÖSZÖNTÉK MEG A SZÖVETSÉG MUNKÁJÁT

–  Mielőtt elmennénk a leginkább a sportágban lévőket érdeklő számok felé még jobban, térjünk vissza az első kérdésemhez: továbbra is biztos abban, hogy Széchy Tamás nem lenne elégedett a magyar úszósporttal?
– Nem értené ezt a világot, ebben a rendszerben már nem biztos, hogy eredményes tudna lenni. De azt hiszem, büszke lenne ő is, akárcsak mi. Ugyanakkor, ha már beszéltünk a nehezebb helyzetekről, tegyük meg, hogy a jót is felelevenítjük, mert azért ezt kevesen idézik. Az olimpiát követően Rasovszky Kristóf hosszasan köszönte meg a Magyar Úszószövetség munkáját, ugyanerről beszélt Kós Hubert is az Év sportolója-gálán. Zala György vagy éppen Szokolai László úgy nyilatkozott, hogy mindent megkapott a felkészülés során – és nemrég ugyanezt mondta Betlehem Dávid, aki még tovább is lépett, hiszen emlékezett arra, hogyan segítettük, amikor mélyen volt, és ezt a példát szem előtt tartva ajánlotta fel az éves jutalmát egy nehéz helyzetben lévő fiatal úszónak. Számomra mindezek csak erősítik az érzést: valóban jó úton járunk.