Úszás: Hosszú megdöntené Egerszegi legendás rekordját

Vágólapra másolva!
2015.07.21. 08:32
Hosszú Katinka szeretné megdönteni Egerszegi Krisztina csaknem 24 éves országos csúcsát 200 méteres hátúszásban a kazanyi világbajnokságon. Erről az M4 Sport Sport7fő című műsorában beszélt a világbajnok úszó.

„2:06.62. Legendás idő, szeretném megdönteni a vb-n. Már ideje is, mert ez az jelenti, hogy Egér még mindig ver minket” – mondta a Vasas úszója, aki kitért arra is, hogy miért várt az utolsó pillanatig az eddig a versenyszámok kiválasztásával.

„Nehéz volt választani, de olyan helyzetben vagyok, hogy várhatok és választhatok” – tette hozzá.

Ezen a véleményen volt Shane Tusup, Hosszú Katinka férje és edzője is: „Ha lehet ennyi előnyünk, akkor miért ne használjuk ki? Meglátjuk, hogy ez tényleg előny lesz-e.”

A Magyar Úszószövetség hétfői tájékoztatása szerint a 26 éves versenyző hét egyéni számban áll rajthoz a kazanyi vb augusztus 2. és 9. között sorra kerülő úszóversenyein. Címvédőként ott lesz a 200 és a 400 méter vegyes küzdelmeiben, ezenkívül 100 és 200 méter gyorson, 100 és 200 méter háton, valamint 200 méter pillangón áll rajtkőre.

Az M4 Sport mostantól hétfő esténként jelentkezik Sport7fő című műsorával.

Legfrissebb hírek

Sportembergyár – Ballai Attila publicisztikája

Vizes vb 2025
4 órája

Molnár Dóra hetedik lett 200 háton, Kós Hubert új országos csúccsal döntős 50 méteren

Vizes vb 2025
12 órája

Óriási fölénnyel nyerte meg az olimpiai bajnok a női 3 méteres műugrást a vizes vb-n

Vizes vb 2025
13 órája

Kós Hubert újra a világ előtt

Vizes vb 2025
19 órája

Kiváló magyar szereplés a vizes vb szombati úszó előfutamain

Vizes vb 2025
20 órája

Családi kör – Kovács Erika jegyzete

Vizes vb 2025
2025.08.01. 23:27

Videó: Marchand a helyszínen gratulált Kós Hubertnek a világbajnoki címhez

Vizes vb 2025
2025.08.01. 16:49

Így lett Kós Hubert fantasztikus úszással világbajnok 200 háton – videó

Vizes vb 2025
2025.08.01. 14:31
Ezek is érdekelhetik