Úszás: Risztov Éva újra Debrecenben akar készülni

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.12.22. 08:49
null
Risztov újra Debrecenben készülne (Fotó: MTI)
Visszatért Magyarországra Risztov Éva. Olimpiai bajnokunk szerint hasznos volt a németeknél töltött időszak, de a jövőben újra Debrecenben akar készülni.

„Szeretnék itthon maradni, mert úgy érzem, szükségem van arra a kis csapatra, amely az olimpia előtt körbevett. Gyúróra, jógaoktatóra, dietetikusra és a barátaimra. Nagyon jól éreztem magam kint, kiváló edzőpartnereim voltak, de hiányzott az itthoni életem. Mostantól azon leszek, hogy ennek a két jó lehetőségnek a harmóniáját megteremtsem” – mondta a Nemzeti Sportnak Risztov Éva.

„Azt mindenkinek meg kell értenie, hogy nekem ez lehetőség volt, amely eddig tartott. A kintlétemet saját magam finanszíroztam, amit hosszú távon nem vállalhatok. Annyi biztos, hogy Debrecenben szeretnék készülni, ahogyan az is, hogy a németektől sem akarok elszakadni. Továbbra is tartom velük a kapcsolatot, s ha alkalmam adódik, egy-egy hétre biztosan kimegyek. Mert kétségtelen, szakmailag nagyon sokat tanultam tőlük.”


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik