Vizes vb: váratlanul akadt még egy vetélytársunk 2021-re

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.04.23. 14:01
Magyarországnak három vetélytársa lesz abban a sportdiplomáciai küzdelemben, amelyik a 2021-es vizes világbajnokság rendezési jogának megszerzéséért folyik. Az utolsó pillanatban a sportdiplomáciában egyre aktívabb Azerbajdzsán is kandidált.

A riválisokat azon a hét eleji megbeszélésen fedték fel, amelyet Gyárfás Tamás, a Magyar Úszószövetség (MÚSZ) elnöke és Csurka Gergely sajtófőnök tartott Lausanne-ban, a Nemzetközi Úszószövetség (FINA) székhelyén Cornel Marculescuval, a FINA ügyvezető igazgatójával a nyolc év múlva esedékes vb-re benyújtott magyar pályázatról.

A találkozón kiderült: a FINA által megszabott határidőre négy hivatalos kandidálás érkezett. Miközben Kína és Japán visszalépett, Dél-Korea (Kvangdzsu) és Magyarország (Budapest és Balatonfüred) mellett az Egyesült Arab Emirátusok (Abu-Dzabi), valamint – némiképp váratlanul, az utolsó pillanatban – Azerbajdzsán (Baku) is jelentkezett.

„A FINA kérésének megfelelően Magyarország, a többi pályázóval egyetemben, kész vállalni: a 2019-es vb-re is vonatkozik a kandidálása, de természetesen ezt még egyeztetjük valamennyi hazai döntéshozóval" – mondta Gyárfás Tamás a magyar szövetség tájékoztatása szerint.

A MÚSZ elnöke úgy fogalmazott: öröm, hogy a két óriás, Kína és Japán már nem vetélytárs. Viszont Bakuval mindenképp számolni kell, hiszen az azerbajdzsániak nagyon aktívakká váltak: 2015-ben az első Európai Játékok házigazdái lesznek, és mind nagyobb erőket mozgatnak meg, hogy benne legyenek a világ sportjának vérkeringésében – tette hozzá.

„Ettől függetlenül a FINA pozitívan tekint a magyar pályázatra. Megítélésünk szerint 2019-re Koreára esik majd a választás, nekünk pedig változatlanul 2021-re kell összpontosítanunk, a két évvel korábbi vb megrendezésére vonatkozó vállalás csak szükségszerű taktikai lépés" – nyilatkozott Gyárfás Tamás.

Legfrissebb hírek

Kós országos csúccsal döntős 100 háton, Jászó nem jutott tovább

Vizes vb 2025
13 órája

Kínai arany női szinkrontoronyugrásban a vizes vb-n

Vizes vb 2025
13 órája

Wladár Sándor Kirsty Coventry NOB-elnökkel találkozott a vizes vb-n

Vizes vb 2025
13 órája

Papírforma kínai siker műugrásban a vizes vb-n

Vizes vb 2025
15 órája

Kós és Jászó középdöntős 100 méter háton a vizes vb-n

Vizes vb 2025
19 órája

Vizes vb: a női gyorsváltó új országos csúccsal 8., a férfiak a 6. helyen végeztek 4x100 méteren

Vizes vb 2025
2025.07.27. 14:53

Újabb kínai arany született a műugróknál a vizes vb-n

Vizes vb 2025
2025.07.27. 13:45

A fiatalos lendület repítette férfi vízilabda-válogatottunkat a vb-n

Vizes vb 2025
2025.07.27. 10:17
Ezek is érdekelhetik