Úszó Eb: Borkai úszó-aranyéremben is bízik az olimpián

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.05.24. 17:46
Címkék
Dobogós helyezést remél az úszóktól, de bízik egy aranyérem megszerzésében is a londoni ötkarikás játékokon Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke.

„Úgy gondolom, ott lehetünk majd a mezőny elején, bízom benne, hogy lesz érme a magyar úszósportnak és abban is, hogy a legnemesebből, a legszebből, azaz az aranyból is sikerül szerezni" – nyilatkozta csütörtökön a Debrecenben zajló úszó Európa-bajnokságon az m1 stúdiójában Borkai.

A MOB-elnök elmondta, elégedett a magyar csapat jelenlegi, 141 fős létszámával, amely szerinte már csak nagyjából 145 fősre duzzadhat. Az elvárásokkal kapcsolatban hozzátette:

„Amennyiben a pekingi eredményeket megismételjük, akkor boldog leszek."

Az olimpiai előkészületekről beszélve úgy fogalmazott, hogy a MOB 99 százalékban elvégezte azokat a munkákat, amelyek a nyugodt körülményeket biztosítják majd a magyar csapatnak Londonban.

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Kós Hubert is medencébe ugrik

Úszás
3 órája

Siklósi Gergely: Nagyon akartam az aranyat; Lamin Colley duplája három pontot hozott a Puskásnak

E-újság
3 órája

Söröspohárba kapaszkodva – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Dzsudzsák a 11-esről: Én már túl vagyok azon, hogy a góljaimat gyarapítsam

Labdarúgó NB I
3 órája

Igazi bajnok, igazi könnyek – Kovács Erika jegyzete

Egyéb egyéni
3 órája

Ötleges hátránnyal kezdett, de előhúzta a klasszist: Luke Littler a World Matchplay bajnoka

Egyéb egyéni
4 órája

Leylah Fernandez 70 perc alatt lemosta Anna Kalinszkaját a washingtoni döntőben

Tenisz
4 órája

Az NB III-ban 5–0-ra nyert a Fradi az MTK ellen, Tischler-gól Dorogon

Labdarúgó NB II
5 órája
Ezek is érdekelhetik