Folytatja pályafutását Pigniczki Fanni olimpikon ritmikus gimnasztikázó

Vágólapra másolva!
2025.02.24. 17:00
Pigniczki Fanni folytatja pályafutását (Fotó: Koncz Márton)
Folytatja pályafutását Pigniczki Fanni világbajnoki bronzérmes és Európa-bajnoki ezüstérmes, olimpikon ritmikus gimnasztikázó.

„Nagy örömünkre szolgál, hogy Pigniczki Fanni a harmadik olimpiai ciklusában is úgy döntött, hogy folytatja. Ez jó példa a jövő nemzedékének” – mondta a magyar szövetség hétfői hírlevelében Deutsch-Lazsányi Erika, a technikai bizottság elnöke.

Hozzátette, mint minden olimpiai ciklus elején, a nemzetközi szövetség ezúttal is frissítette a sportágra vonatkozó szabálykönyveket, ezek alapján készültek el az új koreográfiák. A magyar válogatott versenyzői már túl vannak az első összetartáson, ahol mindenki bemutatta a gyakorlatait.

A ritmikus gimnasztikázók márciusban kezdik a hazai versenyeket, a tallinni Európa-bajnokságra júniusban, az esseni egyetemi világjátékokra júliusban, valamint a riói világbajnokságra augusztusban kerül sor.

A 25 éves Pigniczki a 2022-es világjátékokon két bronzérmet, a 2023-as egyetemi világjátékokon két aranyérmet nyert. Két évvel ezelőtt a világbajnokságon karikával a harmadik, tavaly az Európa-bajnokságon labdával a második helyen végzett. A párizsi olimpián egyéni összetettben 12. lett.

 

Legfrissebb hírek

Négy évre eltiltották a honfitársát olimpiai kvótához segítő ritmikus gimnasztika-bírót

Egyéb egyéni
2025.02.07. 12:13

Eltiltották az azeri rg-edzőt, aki azóta sportminiszter-helyettes

Torna
2025.01.10. 18:11

Wiesner Hanna három aranyérmet nyert a ritmikus gimnasztika ob-n

Egyéb egyéni
2024.10.20. 21:26

Negyedik lett az MTK Budapest és Pigniczki Fanni az egyesületi rg-vb-n

Torna
2024.10.01. 16:52

Három magyar indul az rg egyesületi vb-n

Egyéb egyéni
2024.09.25. 11:54

Nagy volt az öröm – az éremátadó után megkérték a ritmikus gimnasztikázó kezét – videó

Párizs 2024
2024.08.11. 14:39

Párizs 2024: kínai siker a kéziszercsapatoknál

Párizs 2024
2024.08.10. 16:24

Párizs 2024: az orosz rg-tudásra nyugaton is szükség van

Párizs 2024
2024.08.10. 08:04
Ezek is érdekelhetik