Rg-vb: döntős a magyar együttes kéziszercsapat

Vágólapra másolva!
2025.08.24. 09:38
Döntős a magyar együttes kéziszercsapat (Fotó: Getty Images)
A magyar együttes kéziszercsapat döntőbe jutott három labdával és két karikával a Rio de Janeiróban zajló világbajnokságon.

 

A brazíliai verseny honlapja szerint a júniusban összetettben Európa-bajnoki bronzérmes, Farkas Júlia, Mészáros Mandula, Pesti Dalma, Szabados Dóra, Urbán-Szabó Mónika, Jurca Lilla összetételű csapat három labdával és két karikával ötödik lett a szombati selejtezőben 27.050 ponttal.

A dressz- és a zeneválasztás is telitalálatnak bizonyult: a brazil közönség imádta a mieink gyakorlatát

 

Öt szalaggal a 23. helyen zárt a magyar együttes 18.400 ponttal, így összetettben 16. lett 45.450 ponttal.

A szerenkénti döntőket vasárnap rendezik az egyéni versenyben és az együttes kéziszercsapatok mezőnyében is.

A selejtező pontszámai alapján alakult ki az összetett verseny végeredménye: a győztes japánok mindössze három tizedponttal előzték meg a házigazda brazilokat. A bronzérmet a spanyolok nyerték.

A nemzetek versenyében a németek végeztek az élen, a magyarok a 15. helyen végeztek.

RITMIKUS GIMNASZTIKA-VILÁGBAJNOKSÁG, RIO DE JANEIRO
EGYÜTTES KÉZISZERCSAPAT
EGYÉNI ÖSSZETETT
1. Japán 55.550 pont
2. Brazília 55.250
3. Spanyolország 54.750
...16. Magyarország 45.450

NEMZETEK VERSENYE
1. Németország 286.500 pont
2. Bulgária 281.550
3. Ukrajna 278.550
...15. Magyarország 248.900

 

Legfrissebb hírek

Rg: Darja Varfolomeev megvédte világbajnoki címét egyéni összetettben

Egyéb egyéni
Tegnap, 9:30

Rg-vb: nincs magyar döntős az egyéni versenyben

Torna
2025.08.22. 09:06

RG-vb: Lovász Luca 17. lett labdával

Egyéb egyéni
2025.08.21. 06:53

„Percekig csak sírni tudtunk, annyira örültünk” – Szabados Dóra a magyar ritmikus gimnasztika sporttörténelmi sikere után

Egyéb egyéni
2025.06.15. 11:27

Rg Eb: hatodik és nyolcadik hely a magyar együttes kéziszercsapattól

Egyéb egyéni
2025.06.08. 19:16

Ritmikus gimnasztika Eb: Sztilijana Nikolova triplázott a szerenkénti döntőkben

Egyéb egyéni
2025.06.08. 14:42

Pigniczki Fanni döntős egyéni összetettben a ritmikus gimnasztika Eb-n

Egyéb egyéni
2025.06.06. 20:41

Önállóvá válik a Magyar Ritmikus Gimnasztika-szövetség

Egyéb egyéni
2025.05.22. 12:52
Ezek is érdekelhetik