![]() |
„Már tizenöt-tizenhat-tizenhét évesen nagy teher nehezedett rám, elvárásnak éreztem a döntőbe jutást” (Cori Gauff) (Fotó: AFP) |
Cori Gauff könnyei az elveszített döntő után rögvest elkezdtek potyogni – ez volt a harmadik alkalom, amikor kikapott a lengyeltől, eddig szettet sem nyert ellene. A díjátadó után néhány órával intelligensen fogalmazta meg a gondolatait, noha látszott rajta, rendkívül fáj neki a vereség.
A világelső diadala, Swiatek a női bajnok! |
„Jelenleg túl nagy érzelmi terhet kell kezelnem, próbálok nem összetörni – idézte Gauffot a Reuters. – Iga Swiatek rendkívül jó munkát végez nyomás alatt, így tett ma is. Azt hiszem, én is képes vagyok ugyanerre, de ebben a döntőben ő más szintet képviselt. Már tizenöt-tizenhat-tizenhét évesen nagy teher nehezedett rám, elvárásnak éreztem a döntőbe jutást. Most, hogy megcsináltam, megkönnyebbültem. De ez volt az első olyan torna az évben, amikor csak magamért nyertem, azt hiszem, az eddigiekhez képest ez volt a különbség a mentalitásomban. Megtaláltam a módszert, immár tudom, hogyan juthatok el Grand Slam-fináléig. Megtapasztaltam azt is, milyen szinten játszik Iga, aki sorozatban harmincöt meccse veretlen. Látom, mit kell tennem ahhoz, hogy legközelebb más eredmény szülessen.”
Gauff azóta elveszítette a páros fináléját is, tehát nem tudott vigasztalódni a Roland Garroson.
Iga Swiatek múlt héten töltötte be a 21. életévét, pályafutása második Roland Garros-, egyben Grand Slam-győzelmével ajándékozta meg magát.
„Amikor 2020-ban nyertem, főként zavart éreztem magamban, sohasem hittem ugyanis teljesen abban, hogy valaha Grand Slam-trófeát emelhetek a magasba – így Swiatek. – Akkor egyszerűen úgy éreztem, hogy szerencsés vagyok. De ezúttal tiszta munka volt, tudom, hogy ennek köszönhetem, és így még boldogabb vagyok.”
Ahogyan azt Gauff is kiemelte, Swiatek sorozatban a 35. meccsét nyerte meg a WTA Touron, ilyen hosszú győzelmi szériája az utóbbi 23 évben eddig csak Venus Williamsnek volt (ugyanúgy 35 mérkőzés), még 2000-ben. Swiatek az idén már hatodszor nyert tornát – pedig még a fele sem telt el az évnek... –, és egyhuzamban a kilencedik döntőjét nyerte meg, ráadásul ezeken a mérkőzéseken egyszer sem veszített el négynél több játékot egy szetten belül.
ROLAND GARROS, PÁRIZS (21 256 800 euró, salak)
NŐI EGYES, DÖNTŐ
Swiatek (lengyel, 1.)–Gauff (amerikai, 18.) 6:1, 6:3