Tenisz: Alcaraz inkább az olimpiai aranyat nyerné meg az idén, mint a Roland Garrost

Vágólapra másolva!
2024.02.13. 09:47
Ha választani kellene, Carlos Alcaraz idén inkább az olimpiát nyerné meg, mint a Roland Garrost (Fotó: Getty Images)
A korábbi világelső Carlos Alcaraz idén a két nagy párizsi teniszverseny közül inkább az olimpiát nyerné meg, mint a Roland Garrost.

A 20 éves, kétszeres Grand Slam-győztes játékos egy interjúban arról beszélt, természetesen mindkét trófeáért szeretne harcba szállni, de ha mindenképpen választania kellene a kettő közül, akkor inkább az ötkarikás aranyérmet választaná.

„Számomra egy álom, hogy medált nyerek Spanyolországnak, az arany megszerzése pedig az egyik legnagyszerűbb dolog, ami a világ sportjában megtörténhet” – jelentette ki a spanyol játékos Buenos Airesben, ahol ezen a héten címvédőként versenyez a helyi ATP-tornán.

A Roland Garrost május 20. és június 9. között rendezik, míg a párizsi olimpia teniszversenyei július 27. és augusztus 4. között lesznek ugyanott.

 

Legfrissebb hírek

Megérkeztek az új bronzérmek Párizsból

Egyéb egyéni
8 órája

Nincs meglepetés: Alcaraz Fritzcel játszik a zsinórban harmadik wimbledoni döntőjéért

Tenisz
2025.07.08. 20:33

Folytatódott Alcaraz sorozata, Rubljov csak egy szettet tudott elcsenni tőle Wimbledonban

Tenisz
2025.07.06. 22:01

Alcaraz nehéz meccset nyert meg Struff ellen, Szabalenka megállította Raducanut Wimbledonban

Tenisz
2025.07.04. 23:07

Gálfi Dalma két szettben búcsúztatta a világranglista 20. helyezettjét Wimbledonban

Tenisz
2025.07.02. 21:15

Carlos Alcaraz és Gálfi Dalma is hatalmas csatában jutott tovább a wimbledoni tenisztorna első fordulójában

Tenisz
2025.06.30. 23:00

Carlos Alcaraz egymás után harmadszor is győzne Wimbledonban

Tenisz
2025.06.30. 07:56

Alcaraz londoni tornagyőzelemmel melegített Wimbledonra

Tenisz
2025.06.22. 17:53
Ezek is érdekelhetik