A 149. helyen álló Gálfi Dalma – aki a nyitó körben kiemeltet búcsúztatott – ellenfele a japán Szaito Szara (169.) volt, első találkozójukon végig a magyar bajnok irányított, négyszer is elvette az ázsiai adogatását, és 65 perc alatt nyert.
A világranglistán 137. Udvardy Panna az első kiemelt Alexandra Ealával (72.) csapott össze, aki a Fülöp-szigetek első top 100-as játékosa. A 19 éves ellenfél azzal robbant be az elitbe, hogy márciusban szabadkártyásként az elődöntőig menetelt Miamiban, többek között a négyszeres Grand Slam-bajnok Iga Swiateket is legyőzve.
A csütörtöki csatában nem látszott a két játékos közti különbség, két-két brékkel jutottak el a rövidítésig, amelyben a kaposvári teniszező 5:2-re elhúzott, és egy óra elteltével hozta a szettet. A folytatásban sem jelentett igazi előnyt az adogatás, egymást érték a brékek, majd 4:4 után Udvardy ismét elvette Eala szerváját, és adogatóként lezárta az 1 óra 51 perces meccset.
A portugáliai versenyen biztosan lesz magyar a négy között, mivel a negyeddöntőben Udvardy és Gálfi egymással mérkőzik meg.
Kora délután a negyedik helyen kiemelt Bondár Anna az orosz Jelena Pridankinával (186.) csap össze.
TENISZ
WTA 125-ÖS TORNA, OEIRAS (168 ezer dollár, salak)
NYOLCADDÖNTŐ
Gálfi Dalma–Szaito Szara (japán) 6:1, 6:2
Udvardy Panna–Alexandra Eala (Fülöp-szigeteki, 1.) 7:6 (7–4), 6:4