A Bordalás-féle Getafét is bedarálta a zsinórban harmadszor nyerő Espanyol

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2025.04.18. 23:05
Az Espanyol 1–0-ra legyőzte odahaza a Getafét a spanyol élvonal (La Liga) 32. fordulójában.

A két csapat – de főleg a Pepe Bordalás-féle Getafe – játékát ismerve nem okozott meglepetés a kevés gólhelyzettel tarkított, töredezett játék. Az első komoly lehetőséget a vendégek alakították ki a 34. percben: Ramón Terrats egy emeléssel tesztelte Joan Martínezt. Négy perccel később viszont már a hazai közönség ünnepelt, egy szöglet utáni kavarodásban az AS Romától kölcsönvett albán védő, Marash Kumbulla elé került a labda, aki a tizenegyespont magasságából ballal lőtt a jobb felső sarokba. 

A második félidő sem hozott nagy izgalmakat, ellenben egy brutális szabálytalanságot igen: a vendégek belső középpályása, Christantus Uche talppal szállt bele Jofre vádlijába, ez pedig videózás után azonnali piros lapot eredményezett. Emberelőnyben átvette a játék irányítását Manolo González együttese, de az újabb gól elmaradt – az Espanyol mindhárom pontot otthon tartotta, s egy pontra megközelítette ellenfelét a tabellán. 1–0

SPANYOL LA LIGA
32. FORDULÓ
Espanyol–Getafe 1–0 (Kumbulla 39.)
Kiállítva: Uche (Getafe, 60.)

SZOMBATON JÁTSSZÁK
14.00: Rayo Vallecano–Valencia (Tv: Spíler2)
16.15: Barcelona–Celta Vigo (Tv: Spíler2)
18.30: Mallorca–Leganés (Tv: Spíler2)
21.00: Las Palmas–Atlético Madrid (Tv: Spíler2)
VASÁRNAP JÁTSSZÁK
14.00: Valladolid–Osasuna (Tv: Spíler2)
16.15: Villarreal–Real Sociedad (Tv: Spíler2)
18.30: Sevilla–Alavés (Tv: Spíler2)
21.00: Real Madrid–Athletic Bilbao (Tv: Spíler2)

A LA LIGA ÁLLÁSAMGyDVL–KGk 
1. Barcelona31224584–29+55 70 
2. Real Madrid31206563–31+32 66 
3. Atlético Madrid31189453–26+27 63 
4. Athletic Bilbao311512449–25+24 57 
5. Villarreal30149753–40+13 51 
6. Betis31139942–38+4 48 
7. Celta Vigo311271244–45–1 43 
8. Mallorca311271231–37–6 43 
9. Real Sociedad311251430–34–4 41 
10. Rayo Vallecano3110101134–38–4 40 
11. Getafe321091331–29+2 39 
12. Espanyol311081334–40–6 38 
13. Osasuna31814936–44–8 38 
14. Valencia319101235–47–12 37 
15. Sevilla31991334–42–8 36 
16. Girona31971538–48–10 34 
17. Alaves31791533–45–12 30 
18. Las Palmas31781637–52–15 29 
19. Leganes316101529–48–19 28 
20. Valladolid31442321–73–52 16 

 

 

Legfrissebb hírek

Alexis Sánchez is betalált, a Sevilla legyőzte a Barcelonát

Spanyol labdarúgás
1 órája

Real Madrid: Mbappé megsérült a Villarreal elleni bajnokin

Spanyol labdarúgás
5 órája

Vinícius Júnior tizenegyeséről is beszélt Xabi Alonso a Real Madrid győzelme után

Spanyol labdarúgás
12 órája

Vinícius Júnior duplázott, Kylian Mbappé is betalált, nyert a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
20 órája

Az Athletic Bilbao megtörte rossz sorozatát; már nem nyeretlen a Girona

Spanyol labdarúgás
22 órája

Egy 90. percbeli fejessel gyűrte le az Osasuna odahaza a Getafét

Spanyol labdarúgás
2025.10.03. 23:10

Kiújult Lamine Yamal sérülése, további hetekre dőlt ki a Barca ásza – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.10.03. 21:43

„Olyan nincs, hogy nem akarok játszani” – Valverde reagált a kritikákra

Spanyol labdarúgás
2025.10.01. 16:52
Ezek is érdekelhetik