Bondár Anna kiesett a nyolcaddöntőben az oeirasi tenisztornán

Vágólapra másolva!
2025.04.17. 15:20
null
Bondár Anna (Fotó: Getty Images)
A negyedik kiemelt Bondár Anna kiesett a nyolcaddöntőben a portugáliai Oeirasban zajló, 168 ezer dollár (60 millió forint) összdíjazású salakpályás női challenger-tenisztornán.

A 27 éves Bondár Anna az orosz Jelena Pridankinával (186.) csapott össze, akinek édesapja, Ivan Pridankin korábban a US Open-bajnok és volt világelső Danyiil Medvegyev edzője volt. A 19 éves ellenfél kezdett jobban, és 2:2 után sorozatban négy gémet hozva besöpörte a szettet. A folytatásban a Hajdúszoboszlói SE sportolója magára talált, egyre magabiztosabban adogatott, miközben kétszer is elvette riválisa szerváját, és kiegyenlített. Az utolsó felvonás már egyoldalú küzdelmet hozott, Bondár sorra bukta el a gémeket, és 1 óra 57 perc után mehetett gratulálni a hálóhoz. 

A portugáliai versenyen így is lesz magyar a négy között, mivel a negyeddöntőben Udvardy Panna és Gálfi Dalma egymással mérkőzik meg.

TENISZ
WTA 125-ÖS TORNA, OEIRAS (168 ezer dollár, salak)
NYOLCADDÖNTŐ
Jelena Pridankina (orosz)–Bondár Anna (4.) 6:2, 2:6, 6:0
KORÁBBAN
Gálfi Dalma–Szaito Szara (japán) 6:1, 6:2
Udvardy Panna–Alexandra Eala (Fülöp-szigeteki, 1.) 7:6 (7–4), 6:4

 

Legfrissebb hírek

Tenisz: nem jött össze az amerikai házidöntő Pekingben, Nosková rövidítés után nyert

Tenisz
5 órája

Tenisz: Bondár nyerő helyzetből kapott ki a selejtezőben Vuhanban

Tenisz
7 órája

Tenisz: Amanda Anisimova három játékot engedett a címvédő Gauffnak Pekingben

Tenisz
9 órája

Tenisz: a címvédő olasz páros vár Stollárékra a pekingi döntőben

Tenisz
11 órája

Paula Badosa 2026-ig nem játszik több teniszversenyen

Tenisz
2025.09.30. 14:38

Bondár Anna kiesett Pekingben, Stollárék továbbjutottak párosban

Tenisz
2025.09.26. 10:57

Tenisz: a negyeddöntőig jutott a leánypáros az U16-os Eb-n

Utánpótlássport
2025.09.25. 09:08

Bondár korábbi US Open-bajnokot győzött le a nyitó fordulóban Pekingben

Tenisz
2025.09.24. 17:14
Ezek is érdekelhetik