Kihasználta Fritz hibáit, második ATP-vb-meccsét is két szettben nyerte meg Sinner

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2024.11.12. 22:30
Hibátlan maradt Jannik Sinner (Fotó: Getty Images)
A Torinóban zajló férfi tenisz-világbajnokság A-csoportjának 2. fordulójában a világelső Jannik Sinner mindkét szettjét 6:4-re megnyerte Taylor Fritz ellen, így továbbra is százszázalékos a tornán.

Jól állta a sarat Jannik Sinner ellen Taylor Fritz, és az első szett közepén fogadóként nagyon megnehezítette a világelső dolgát, aki azonban hozta a szervagémjeit. Majd 4:3-nál az amerikai teniszező (új labdákkal) gyengébben kezdett adogatni, ám végül semmi 40-ről megfordította a gémet. Olasz ellenfele azonban 5:4-nél már nem engedte, hogy elússzon a brék, s egy remek tenyeres egyenessel lezárta a játszmát.

Fritz a folytatásban ismét stabilan játszott, fogadóként viszont továbbra is csak szoros gémekig jutott, bréklabdáig nem, pedig 3:3-nál volt semmi 30 is az állás Sinner szemszögéből, de a jó játék is kevés volt az amerikaitól. Az idei Australian Open-bajnok és US Open-győztes sem volt képes túl jól fogadni, ha ellenfele bajban is volt, előhúzott egy jó szervát a tarsolyából. Így ment ez 5:4-ig, amikor Fritz 30 semmire vezetett, de megingott, elkezdett hibázni, majd Sinner első meccslabdájánál széleset ütött, így az olasz 1 óra 41 perc alatt megnyerte a mérkőzést.

TENISZ
ATP-VB, TORINO
A-csoport, 2. forduló
Sinner (olasz, 1.)–Fritz (amerikai, 5.) 6:4, 6:4
Korábban
Medvegyev (orosz, 4.)–De Minaur (ausztrál, 7.) 6:2, 6:4
A csoport állása: 1. Sinner 2 pont (4:0), 2. Fritz 1 pont (2:2), 3. Medvegyev 1 pont (2:2), 4. De Minaur 0 pont (0:4)

 

Legfrissebb hírek

„Csípős Fritzy” a kortársai nyomában – sztárportré Taylor Fritzről

Képes Sport
18 órája

Tenisz: Piros már negyeddöntőben a svájci challengertornán

Tenisz
2025.07.23. 21:25

Meglepetés: Fucsovics két szettben búcsúzott a kitzbüheli tenisztornán

Tenisz
2025.07.23. 17:12

Marozsán Fábián két szettben kikapott, búcsúzott a washingtoni tornától

Tenisz
2025.07.23. 00:56

Piros Zsombor magabiztos győzelemmel kezdett Zugban

Tenisz
2025.07.22. 18:26

Fucsovics megszenvedett, de továbbjutott a kitzbüheli tenisztornán

Tenisz
2025.07.21. 20:19

Marozsán meggyőző játékkal jutott tovább a washingtoni tenisztornán

Tenisz
2025.07.21. 18:33

Sinner és Alcaraz jelenleg messze mindenki fölött áll

Tenisz
2025.07.15. 08:46
Ezek is érdekelhetik