Vége Gálfi hollandiai menetelésének, a 2019-es US Open-győztessel már nem bírt

Vágólapra másolva!
2024.06.15. 17:42
Gálfi Dalma a legjobb négyig jutott (Fotó: Libéma Open)
A legjobb négy között ért véget Gálfi Dalma szereplése a 267 ezer euró összdíjazású füves pályás női tenisztornán a hollandiai s-Hertogenboschban, ahol két játszmában, 85 perc alatt szenvedett vereséget a 2019-es US Open győztes Bianca Andreescutól.

 

Nem kezdte jól a világranglistán 138. Gálfi Dalma a hosszú sérülése után a Roland Garroson visszatérő, a versenyen szabadkártyával induló, a világranglistán 228. helyet elfoglaló Bianca Andreescu elleni mérkőzését, kapásból elvesztette az adogatójátékát, igaz, a negyedik játékban visszabrékelte a kanadait. Három játékkal később viszont Andreescu jobban koncentrálva megint brékelőnybe került, s miután 4:3-ra vezetve a saját adogatójátékát is mögé tette, már nem okozott számára nehézséget lezárni az első szettet.

A második felvonás sem indult jól a magyar teniszező számára, ismét elvesztette az első adogatójátékát, s ezúttal már nem tudott visszajönni. Sőt, Andreescu 3:1-nél ismét brékelte Gálfit, a dupla brékhátrányból pedig már nem volt számára visszaút: az előző körben a négyszeres Grand Slam-győztes Oszaka Naomit döntő játszmában felülmúló Andreescu 85 perc alatt jutott túl Gálfin, s jutott be a torna döntőjébe.

A másik ágról a két orosz, a harmadik kiemelt Jekatyerina Alekszandrova és a másodiknak rangsorolt Ljudmilla Szamszonova összecsapásának győztese lesz az ellenfele.

Stollár Fanny és Katarzyna Piter bejutott a páros verseny döntőjébe a Valenciában zajló, 115 ezer dollár összdíjazású salakpályás challenger-tenisztornán.

A második helyen kiemelt magyar-lengyel duó szombaton az ausztrál Seone Mendezzel és orosz Jekatyerina Jasinával csapott össze, és egy könnyedén nyert, majd egy simán elvesztett szett után a találkozó a döntő rövidítésbe torkollott. A tíz nyert labdamenetig tartó tie-breakben Stollárék végig vezettek, és 1 óra 10 perc után végül ők ünnepelhettek.

A magyar-lengyel páros a vasárnapi fináléban az olasz Angelica Moratelli és a mexikói Renata Zarazua kettősével száll szembe.

TENISZ
WTA-250-ES TORNA, S-HERTOGENBOSCH (267 000 euró, fű)
Egyes, elődöntő
Bianca Andreescu (kanadai)–Gálfi Dalma 6:4, 6:2

NŐI CHALLENGERTORNA, VALENCIA (115 ezer dollár, salak)
Stollár Fanny, Katarzyna Piter (magyar, lengyel, 2.)-Seone Mendez, Jekatyerina Jasina (ausztrál, orosz) 6:2, 1:6, 10–6 – döntő rövidítés
 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik