Novak Djokovics a korábbi páros világelsővel készül

Vágólapra másolva!
2024.04.07. 10:59
Djokovics honfitársával készült a salakszezonra (Fotó: AFP)
A horvát Goran Ivanisevic után a korábbi tenisz páros világelső Nenad Zimonjics segíti az egyesben ranglistavezető Novak Djokovics edzéseit.

 

A szerbek 24-szeres Grand Slam-tornagyőztese a monte-carlói salakpályás torna előtt az Eurosportnak nyilatkozva arról beszélt, honfitársát több mint húsz éve ismeri, és olyan, mintha a testvére lenne.

Mentor, barát, aki mindig próbált nekem segíteni emberként és játékosként is. Épp a salakos idényre kezdtem el készülni Belgrádban, amikor Gorannal befejeztem, Nenad pedig ott volt. Élveztük a közös munkát, így megkértem, néhány hétig jöjjön” – elevenítette fel a közös munka kezdeteit a 36 éves sztár.

Djokovics hozzátette, igyekeznek kihozni a maximumot a helyzetből, Zimonjics „rendkívül hasznos tanácsokat adott” neki azzal kapcsolatban, hogyan helyezkedjen, amikor felmegy a hálóhoz.

A hétfőn rajtoló salakos idényről azt mondta, teniszszurkolóként reméli, hogy a 37 éves, 22-szeres GS-bajnok Rafael Nadal visszavonulása előtt még legalább egy tornán el tud indulni. A spanyolok sztárja januárban, Brisbane-ben ugyan egyéves kihagyás és csípőműtétje után visszatért, azóta azonban nem tudott játszani, s kihagyja a monacói viadalt is.

Mindannyian tudjuk, milyen salakos pályafutás áll mögötte, főleg a Roland Garroson. Mindenki tisztában van azzal, az a célja, hogy ott játsszon, és a tenisz érdekében remélem, összecsaphatunk egymással Párizsban” – nyilatkozta az év második Grand Slaméről Djokovics.

A háromszoros bajnok szerb sztár címvédőként készül a május 20-án rajtoló Garrosra, amelyet Nadal 14-szer nyert meg.

 

Legfrissebb hírek

Davis-kupa: Sinner kihagyja a szuperdöntőt, Alcaraz nem

Tenisz
23 órája

Marozsán visszatért a legjobb ötven közé a tenisz-világranglistán

Tenisz
Tegnap, 9:00

Babos Tímea döntőbe jutott párosban a ningpói tenisztornán, és biztos vb-résztvevő!

Tenisz
2025.10.18. 15:24

Gálfi győzelemmel kezdte a tokiói selejtezőt

Tenisz
2025.10.18. 07:48

Marozsán Fábián: A játéktudást tekintve Medvegyev még mindig benne van a legjobb tízben

Tenisz
2025.10.17. 18:07

Csak az első szett volt szoros, Medvegyev kiejtette Marozsánt Almatiban

Tenisz
2025.10.17. 11:13

„Edzéseken már sikerült megszorongatnom őt” – Marozsán a Medvegyev elleni mérkőzés előtt

Tenisz
2025.10.16. 14:11

Marozsán Fábián bejutott a negyeddöntőbe az almati tenisztornán

Tenisz
2025.10.15. 17:41
Ezek is érdekelhetik