Tenisz: csonka döntőben nyerte az egyest a selejtezős Ceng Csun-hszin Székesfehérváron

Vágólapra másolva!
2024.03.17. 14:20
Titouan Droguet feladta a döntőben (Fotó: Koncz Márton)
A pénteki negyeddöntőben Piros Zsombort búcsúztató francia Titouan Droguet feladta a vasárnapi finálét a székesfehérvári challenger-tenisztornán.

Minden bizonnyal arra gondolt a hetedikként kiemelt francia Titouan Droguet (ATP-167.) az egyes fináléját megelőzően, hogy valahogyan összeszedi maradék erejét, kiáll a találkozóra, és lesz, ami lesz. A selejtezőből érkező tajvani Ceng Csun-hszin (328.) elleni vasárnapi döntő ugyanis már a kilencedik mérkőzése volt a Kiskút Openen – a legjobb nyolc között Piros Zsombort legyőző Droguet párosban is elindult a 75-ös besorolású székesfehérvári challengertornán, mi több, honfitársa, Matteo Martineau oldalán meg is nyerte azt szombaton.

A kvalifikációval együtt hetedszer pályára lépő Ceng Csun-hszin kezdettől fogva jobban mozgott a pályán, pontosan játszott – Droguet már az elejétől nyesésekkel próbálta megtörni a hosszú labdameneteket, olykor már két-három ütésváltást követően is, ám tajvani ellenfele legtöbbször ezeket is elérte. Miután két adogatójátékot elbukott, Droguet ápolási szünetet kért, melyben a jobb vállát kezelték, majd visszaállt, de nem volt képes folytatni a játékot és feladta a mérkőzést.
A 22 éves, 2022 végén a legjobb száz között jegyzett Ceng Csun-hszin negyedik challengertornáját nyerte meg (mindet salakon), és szerzett 75 pontjával 83 helyet javítva a 245. helyre lép előre a jövő héttől a világranglistán.

ATP-CHALLENGERTORNA, SZÉKESFEHÉRVÁR (74 825 euró, salak)
FÉRFI EGYES, DÖNTŐ
Ceng Csun-hszin (tajvani)–Titouan Droguet (francia, 7.) 4:1-nél Droguet feladta. 

FÉRFI PÁROS, DÖNTŐ
Titouan Droguet, Matteo Martineau (franciák)–André Göransson, Denisz Molcsanov (svéd, ukrán, 1.) 4:6, 7:5, 10–8

 

 

Legfrissebb hírek

NS-képeslap: impozáns kosárlabdás edzőközpont a tóparton

Kosárlabda
2025.10.10. 12:08

A Spartathlon-győztes Mórocza Andrea elárulta, ki a legnagyobb ellenfele

Csupasport
2025.10.09. 14:20

Szurkolók, barátok, volt játékosok, kollégák emlékeztek gyertyagyújtással Mezey Györgyre

Magyar válogatott
2025.10.08. 20:28

Fehérváron gyertyagyújtással emlékeznek Mezey Györgyre

Labdarúgó NB II
2025.10.08. 15:25

NS-képeslap: nem csak a stadion szépült meg Fehérváron

Egyéb egyéni
2025.10.07. 10:34

Szabó Katalin után Francia Zsuzsanna szobrát is felavatták Székesfehérváron

Egyéb egyéni
2025.10.03. 20:44

NS-képeslap: Fehérvár és a régió atlétikájának otthona

Labdarúgó NB II
2025.10.03. 08:43

Történelmi siker: a magyar U19-es amerikaifutball-válogatott legyőzte Nagy-Britanniát!

Amerikai sportok
2025.09.14. 18:46
Ezek is érdekelhetik