Az elátkozott 24-es – Moncz Attila publicisztikája

Ha most amerikai újságíró lennék, biztosan a valaha volt legnagyobb női teniszező visszavonulásáról írnék, hiszen arrafelé a „minden idők” rangsorok döntő többségét Serena Williams vezeti. Aki még egyszer, utoljára (reálisan esélytelenül, bár az évek alatt megtanulhattuk, nála ez semmit sem számít) nekiveselkedett annak, hogy utolérje az egyéni Grand Slam-győzelmek terén 24-gyel örökranglista-vezető Margaret Courtot, de a harmadik körben Alja Tomljanovic megállította és nyugdíjba küldte. Oké, hogy Court sikereinek egy része még a profizmus előtti korból meg az akkoriban sokkal gyengébb mezőnyt felvonultató Australian Openről származik, de ha kizárólag a számokat nézem, Williams „csak” második ezen a téren. A világranglista élén töltött 319 hetével pedig mindössze harmadik, Steffi Graf (377) és Martina Navratilova (332) is előtte áll. A 73 tornagyőzelme nyolcadik helyet ér (Court 192-vel éllovas, megelőzve a 167-nél „leragadó” Navratilovát), ráadásul ő ezt 27 év alatt hozta össze, miközben például Graf 17 esztendő alatt jutott el 107-ig.

A számok nagy barátja vagyok, márpedig a legfontosabbaknak tűnő kategóriák egyikében sem éllovas Serena, „csak” ott tündököl az élmezőnyben, ráadásul egy amerikai tenisztörténész-újságíró szerint neki még könnyebb feladata is volt, mint a GOAT-versenyben (Greatest of All Time – minden idők legnagyobbja) szóba jöhető riválisainak, elsősorban a Navratilova, Graf, Court hármasnak. „Martinának ott volt Chris Evert, Steffinek Martina és Szeles Mónika, Courtnak pedig Billie Jean King és Maria Bueno. Serenának nagyszerű harmincas éveiben nem volt jelentős riválisa. Ez nem az ő hibája, de befolyásoló tényező” – jegyezte meg Steve Flink.

Ugyanakkor azt gondolom (ahogyan ő is, hiszen az idei milánói divathéten a saját kollekciója egyik darabjában, GOAT-felirattal a felsőjén jelent meg), nem lehet kihagyni ebből a versengésből, részben az eredményei, részben pedig a sportágra, illetve a társadalomra gyakorolt hatása miatt. Serena és nővére, az egyéniben hét GS-tornát nyerő Venus a szegény területekről származó, szerény körülmények között felnövő afroamerikai gyerekeket ösztönözték, hogy kezdjenek el játszani, washingtoni teniszközpontot alapítottak nekik, és az ötvenes években még gyakorlatilag csak fehér emberek által űzött sportágba behozták a sokszínűséget. De például az Instagramon a több mint kilencmillió követőjével azt is megosztotta, milyen nehézségeket élt át szülés közben és azt követően (császármetszéssel hozta világra lányát, Alexis Olympiát, majd három műtéten esett át), illetve mekkora problémát jelentett neki a szülés utáni depresszió. Zsonglőrködött a karrierjével és lánya nevelésével, félt, hogy képtelen lesz ellátni gyermekét – és megmutatta, ő is épp ugyanolyan anya, mint bárki más. Nem Superman (pardon, Superwoman) vagy földönkívüli, hanem esendő emberi lény.

A pályán viszont olykor egyszerre viselte magán a szuperhősök szuper képességeit. A mai világban nyugodtan tekinthetünk rá genetikai csodaként, hiszen WTA-verseny selejtezőjében először 1995-ben játszott (a történeti hűség kedvéért: Québec Cityben kikapott a világranglistán 149. Annie Millertől) – a nemrég visszavonuló egykori világelső, Ashleigh Barty egy évvel később született. Amikor 1997-ben sikerrel vette az első meccseit WTA-tornán (semmiség, a világranglista 304. helyezettjeként Chicagóban egyből hármat nyert, Jelena Lihovceva, majd pedig két GS-győztes, Mary Pierce és Szeles Mónika ellen), a későbbi világelső, Oszaka Naomi egy hónapos volt... Az egyetlen, aki elmondhatja magáról, hogy az 1966 és 2001 között született profi játékosok között minden évben találunk olyat, akit legyőzött. Legidősebb és legfiatalabb áldozata, Larisza Szavcsenko és a 2003-as születésű Lisa Pigato között 37 év a különbség, utóbbi akkor született, amikor Serena már hatszoros Grand Slam-bajnoknak vallhatta magát. Pályafutása során több mint 50 ország több mint 300 játékosát (benne három magyart, Babos Tímeát, Czink Melindát és Szávay Ágnest) verte meg, úgy, hogy az éljátékosok közül mindössze kettő (Arantxa Sánchez Vicario, Oszaka) ellen negatív a mérlege. Aki az 1991-es Australian Open és a 2019-es wimbledoni torna között GS-viadalt nyert, leg­alább egyszer kikapott Serenától. Minden felületen legalább 79 százalékos győzelmi mutatóval büszkélkedhet (salakon volt a legrosszabb – úgy, hogy 2013-ban ezen a borításon 28–0 volt a mérlege, három bukott szett mellett –, füvön a legjobb, 87 százalékkal), a korábbi vagy éppen aktuális világelsők elleni egyenlege immár örökre 176–72. „Mindig is azt mondtam, ha jól játszom, senki sem tud megverni. Ezt nem azért mondtam, hogy rólam beszéljen mindenki, hanem azért, mert igaz” – fogalmazott sikerkorszakáról Serena.

Az én szememben talán legdurvább menetelése az 1999-es US Open-elsőségig tartó hadjárata. Két bemelegítő mérkőzés és mindössze hét elveszített gém után sorrendben Kim Clijstersen, Conchita Martínezen, Szeles Mónikán, Lindsay Davenporton és Martina Hingisen lépett túl. Ők öten összesen 22 Grand Slam-sikerrel búcsúztak a teniszcirkusztól, Serena Williams ellenük nyerte meg 17 évesen az első kiemelt tornáját. Ők ugye Serena korai korszakában voltak jelen, a leghíresebbek közül talán Marija Sarapova volt, aki végigkísérte a pályáját. Sokak fejében úgy is élhet, hogy jelentős riválisok voltak, három meccs után még az orosz vezetett 2–1-re az összesített mérlegben, majd Serena sorozatban 19 csapást mért rá, így 20–2-vel immár örökre az övé ez a párharc. Ennek fényében legalábbis mulatságos, hogy Sarapova a „Megállíthatatlan” címet adta önéletrajzi művének.

A finesz helyett az erőre épülő játékstílusa, az olykor lenyűgöző dominanciája nem csupán változást, de új korszakot is hozott a női teniszbe. Nem ismert könyörületet, több szettet nyert meg 6:0-ra, mint 7:6-ra (156, illetve 132), ahogyan 6:1-es részsikerből is többet (328) számlál, mint 6:4-esből (299). A meccsei 85 százalékát nyerte meg (68 százalékát egyenesen két játszmában), és mindössze kilenc százalékát bukta el két felvonásban. Fájdalom, ez utóbbiak közül négyet 2018-ban és 2019-ben Grand Slam-döntőkben, amikor beállíthatta volna Court 24-es csúcsát. Angelique Kerbert (2018, Wimbledon), Oszakát (2018, US Open), Simona Halepet (2019, Wimbledon) és Bianca Andreescut (2019, US Open) nem érdekelte az egyetemes tenisztörténelem, csak – egyébként nagyon helyesen – a sajátjuké.

Persze ezeket a vereségeket lehetne a korra is fogni, hiszen Serena 36-37 évesen szenvedte el őket, ugyanakkor én osztom John McEnroe véleményét, aki azt találta mondani, hogy Williams „...pályafutása végén mentálisan keményebbnek tűnt, mint valaha is volt. Pedig időnként borzasztóan kemény volt.” Máskülönben aligha nyerte volna meg állapotosan a 2017-es Australian Opent, illetve aligha nyert volna harmincas éveiben tíz Slamet. Ilyen életkorban mindenki másnak legfeljebb három diadal jutott ezen a szinten.

Csak a klasszikus Grand Slam nem jött neki össze. A karrier Slamet (Australian Open-, Roland Garros-, Wimbledon- és US Open-győzelem tetszőleges évben) már 2003-ban kipipálta, a karrier Golden Slam 2012-ben jött össze (a négy nagy torna mellé jött az egyéni olimpiai bajnoki cím is), 2015-ben, wimbledoni győzelme pillanatában egyszerre volt címvédő mind a négy nagy tornán, de naptári éven belül sohasem tudta megcselekedni azt, ami legutóbb (1988-ban, megspékelve egy olimpiai arannyal!) Grafnak sikerült. Mindössze két győzelemre volt tőle, de a US Open elődöntőjében szettelőnyből kikapott az olasz Roberta Vincitől. Több szakíró is úgy vélte-véli, ott nem csupán egy GS-elődöntőt bukott el, hanem az Olümposz egyértelmű trónját is.

Az idei US Openen viszont már csak egy álommal lett szegényebb. „Ismerem azt a szurkolói álmot, amely szerint Londonban utolérem Margaretet, majd New Yorkban megdöntöm a csúcsát, és azt mondom, helló, viszlát. Ez csak egy szép álom volt” – jegyezte meg.

Egy álomszerű pályafutás végén.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!