Tenisz: Federer jövőre mindenképp visszatérne a versenyzéshez

Vágólapra másolva!
2022.06.12. 12:55
null
Federer jövőre visszatérne (Fotó: Getty Images)
Jövőre határozottan szeretne újra visszatérni a profi teniszhez és a versenyzéshez a 20-szoros Grand Slam-tornagyőztes Roger Federer.

A korábbi világelső, aki augusztus 8-án lesz 41 éves, tavaly július óta nem játszott, akkor a wimbledoni negyeddöntőben kapott ki.

A világsztár 2020-ban két térdműtéten esett át, majd rövid időre visszatért, ám a 2021-es wimbledoni tornát követően ismét megoperálták. Idén februárban megerősítette, hogy szeptemberben Londonban szeretne pályára lépni a Laver-kupán, ahol a spanyol Rafael Nadallal lenne egy csapatban, majd áprilisban közölte, indul a számára hazai pályának számító bázeli tenisztornán októberben. Itt Federer rekordot jelentő tíz alkalommal diadalmaskodott, ő a címvédő is, és 2013 óta nem veszített mérkőzést szülővárosában úgy, hogy a 2016-os viadalon sérülés miatt nem indult.

A jövő évi programját még nem tudja pontosan, ám bizonyos, hogy visszatér a versenyzéshez.

„Fontos számomra, hogy újra rendben legyek erőnlétileg, így teljes edzésmunkát végezhessek. Amint ez megvan, ki tudom választani, hány tornán szeretnék indulni és hol” – fogalmazott Federer.

„A Laver-kupa jó kezdet lesz, nem kell hat nap alatt öt meccset lejátszanom, Bázelben már képes leszek erre” – bizakodott Federer, aki rámutatott: hosszú út áll mögötte, ám reményei szerint már nem jár messze a végétől.

Azzal kapcsolatban, hogy egy hete Rafael Nadal a 14. sikerét aratta a Roland Garroson, felidézte: ő maga döntötte meg Pete Sampras 14 GS-tornagyőzelmet számláló rekordját, most pedig spanyol riválisa csak a párizsi viadalon diadalmaskodott ennyiszer. Egyúttal rámutatott, örül Nadal sikerének.

Nadal immár 22 Grand Slam-tornagyőzelemnél tart összességében, az örökrangsorban Federer és a szerb Novak Djokovic 20-20 sikerrel követik.

Legfrissebb hírek

Davis-kupa: Fucsovics Márton–Lukas Neumayer

Tenisz
1 órája

Marozsán Fábián kikapott, előnyben az osztrákok a Davis-kupában

Tenisz
1 órája

Tóth Amarissa a negyeddöntőben búcsúzott a ljubljanai tenisztornától

Tenisz
4 órája

Davis-kupa: Marozsán kezd az osztrákok ellen Debrecenben

Tenisz
Tegnap, 14:30

Száznyolcvan fok – Szeleczki Róbert jegyzete

Tenisz
2025.09.10. 23:58

„Pozitívan, nagy elvárással, de nyomás nélkül várjuk a párharcot” – Piros Zsombor az Ausztria elleni Dk-selejtező előtt

Tenisz
2025.09.10. 17:50

Csókkirály helyett: Anna Kalinszkaja megnevezte a teniszvilág flörtkirályát

Tenisz
2025.09.10. 11:31

Udvardy Panna kétjátszmás győzelemmel kezdett Sao Paulóban

Tenisz
2025.09.09. 20:02
Ezek is érdekelhetik