Wimbledon: 34 labdamenetes tie-break, Fucsovics búcsúzott

Vágólapra másolva!
2014.06.19. 16:35
null
Fucsovics Márton nagyot küzdött, de nem járt sikerrel (Fotó: Reuters, archív)
Nem sikerült a főtáblára jutás az év harmadik Grand Slam-tornáján, a wimbledoni teniszbajnokságon a legmagasabban jegyzett magyar férfi játékosnak, Fucsovics Mártonnak, aki a selejtező harmadik fordulójában nagy csatában maradt alul a német Tim Pützcel szemben.

 

A világranglista 191. helyén álló Fucsovics nagyszerűen kezdte a meccset, az első adandó alkalommal brékelte a németet (219.), aki azonban rögtön visszavette az elveszített szervajátékát. A folytatásban a felek már nem hibáztak saját adogatásuk során – bár 6:5-nél fogadóként Fucsovicsnak volt két szettlabdája –, így következhetett a rövidítés, ahol két minibrék Pütz javára döntött.

A második játszma ádáz küzdelmet hozott: bár a játékosok viszonylag gyorsan eljutottak a tie-breakig, ott óriási csatát vívtak egymással. Sajnálatos módon a „kevesebb néha több" elve érvényesült, a magyar teniszezőnek hiába volt hét szettlabdája, a német számára öt lehetőség elégnek bizonyult a játszma behúzásához. A rövidítés 18–16-ra végződött, előfordult, hogy sorozatban 15 pontot az adogató nyert meg.

A harmadik szettre Fucsovics összeesett, háromszor is elveszítette az adogatójátékát, és csak egy bréklabdáig jutott, de azt sem tudta kihasználni, így nem sikerült felverekednie magát az év harmadik Grand Slam-tornájának főtáblájára.

ANGOL NEMZETKÖZI BAJNOKSÁG, WIMBLEDON (25 000 000 font, fű)
SELEJTEZŐ, 3. FORDULÓ
Tim Pütz (német)–Fucsovics Márton 7:6 (7–3), 7:6 (18–16), 6:1

Legfrissebb hírek

Marozsán Fábián kikapott, előnyben az osztrákok a Davis-kupában

Tenisz
45 perce

Tóth Amarissa a negyeddöntőben búcsúzott a ljubljanai tenisztornától

Tenisz
3 órája

Davis-kupa: Marozsán kezd az osztrákok ellen Debrecenben

Tenisz
Tegnap, 14:30

Csókkirály helyett: Anna Kalinszkaja megnevezte a teniszvilág flörtkirályát

Tenisz
2025.09.10. 11:31

Udvardy Panna kétjátszmás győzelemmel kezdett Sao Paulóban

Tenisz
2025.09.09. 20:02

Alcaraz az új világelső a férfiaknál

Tenisz
2025.09.08. 10:05

Szabalenka megnyerte a US Opent, Serena Williams nyomdokaiba lépett

Tenisz
2025.09.07. 00:02

Björn Borgnál agresszív prosztatarákot diagnosztizáltak

Tenisz
2025.09.05. 09:53
Ezek is érdekelhetik