Wimbledon: Federer szerint a kiesésében egy jó dolog van - pihenhet

Vágólapra másolva!
2010.06.30. 18:34
Letörten nyilatkozott a Tomás Berdych elleni négyjátszmás, negyeddöntőbeli vereség után Roger Federer. A címvédő, wimbledoni első kiemelt svájci elmondta: láb- és hátfájdalmai voltak.

„Kisebb sérülésekkel küszködöm, a lábam és a hátam is fáj, így nem tudok teljesen úgy játszani, ahogy szeretnék. A fájdalom zavar a koncentrációban, nem tudok minden pontra megfelelően összpontosítani. Ilyen körülmények között azt hiszem, nem volt nagyon rossz ez a meccsem, de már két-három fordulója nem éreztem jól magam a pályán. Egy jó dolog van a kiesésemben: végre pihenhetek egy kicsit" – mondta.

„A negyeddöntős vereség nem olyasmi, amihez hozzá vagyok szokva, az elmúlt hat évben nem sokszor történt meg velem ez. A játékommal és a testemmel is gondok voltak. Nagyon várom már a pihenőt. Hogy nézem-e a döntőt? Nem hiszem, szabadságon leszek" – tette hozzá.

Legfrissebb hírek

Davis-kupa: Marozsán kezd az osztrákok ellen Debrecenben

Tenisz
2 órája

Csókkirály helyett: Anna Kalinszkaja megnevezte a teniszvilág flörtkirályát

Tenisz
Tegnap, 11:31

Udvardy Panna kétjátszmás győzelemmel kezdett Sao Paulóban

Tenisz
2025.09.09. 20:02

Alcaraz az új világelső a férfiaknál

Tenisz
2025.09.08. 10:05

Szabalenka megnyerte a US Opent, Serena Williams nyomdokaiba lépett

Tenisz
2025.09.07. 00:02

Björn Borgnál agresszív prosztatarákot diagnosztizáltak

Tenisz
2025.09.05. 09:53

Udvardy elődöntőbe jutott Guadalajarában

Tenisz
2025.09.04. 21:29

Bardóczky Kornél: A legerősebb ötösünkkel vesszük fel a harcot Debrecenben Ausztria ellen

Tenisz
2025.09.04. 16:06
Ezek is érdekelhetik