Alpesi sí: Lenzerheidében Raich kiesett, nagy esély Svindal előtt

Vágólapra másolva!
2007.03.17. 11:41
Címkék
Aksel Lund Svindal (képünkön) biztonsági versenyzéssel is átveheti a vezetést az összetettben a férfiak alpesi sí Világkupa-sorozatának összetett pontversenyében, miután az éllovas Benjamin Raich a lenzerheidei óriásműlesikló futam első sorozatában hibázott, és kiesett.

A remek formában lévő, 24 éves, kétszeres világbajnok norvégnak így óriási esélye nyílik a végső győzelem megszerzésére, hiszen a mai viadal után már csak egyetlen versenyt rendeznek a Vk-sorozatban.

Svindal egy kis szerencsével és összpontosítással akár meg is nyerheti a mai versenyt, tekintve, hogy a hátránya mindössze egyetlen század másodperc az első sorozat legjobbja, az olasz Massimiliano Blardone mögött.

A második futam előtt a francia Joel Chenal a harmadik, míg a svájci Didier Cuche a harmadik. Az összetettben a negyedik helyen álló, a super G-ben a szakági Világkupát ebben az évben megnyerő Bode Miller egyelőre hetedik, a hátránya több mint egy másodperc Blardone és Svindal mögött.
Legfrissebb hírek

A CAS szerint is ártatlan az olimpiai ezüstérmes francia vívó

Egyéb egyéni
9 perce

DiaEuro 2025: elődöntőbe jutott a magyar válogatott

Minden más foci
35 perce

Az Alexandriai Könyvtár képviselője bejelentette: arab nyelvű Puskás-életrajz készül

Minden más foci
46 perce

Vízilabda: kikaptak a spanyoloktól az U16-os fiúk az Eb nyitányán

Utánpótlássport
52 perce

Három élcsapat is bejelentkezett Édersonért; német válogatott támadót figyel a Barcelona és a Bayern München – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
56 perce

F1 75: Jackie Stewart és Jochen Rindt klasszikus csatát vívott Silverstone-ban

F1
1 órája

Mamoudou Karamoko Bukarestben folytatja

Labdarúgó NB I
1 órája

Wimbledon: a veterán Cilic nem bírt Cobolli szerváival

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik