Kézi: a kapitány testközelből figyeli a junior leányválogatott útját

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2025.07.07. 14:39
null
A magyar felnőtt női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya, Golovin Vlagyimir a junior nemzeti csapat kapcsán nyilatkozott az Utánpótlásportnak.

Szerdán kezd meg a szereplést a montenegrói Európa-bajnokságon az U19-es leány kézilabda-válogatott, vagyis a leányszakág legfelső, 2006-os és 2007-es születésű játékosok alkotta korosztálya.

Az együttes tagjaira jövőre még junior-világbajnokság vár, utána búcsúznak el az utánpótlásévektől, többen pedig már klubszinten javarészt a felnőttmezőnyben szerepelnek. Az eggyel korábbi, 2004-es és 2005-ös kézilabdázók alkotta együtteshez képest azonban a pályafutásuk ezen szakaszában kevesebben kapnak minőségi játékidőt az NB I-ben, ráadásul a jelenlegi keretből többen még az U20-as bajnokságban gyűjtik a perceket; erről a válogatott szövetségi edzője, Bohus Beátabeszélt nemrég a honlapunknak.

Ettől függetlenül az U19-eseink jól szerepeltek az eddigi korosztályos világversenyeiken, tavaly a Kínában megrendezett vb-n bronzérmet szereztek, afelől pedig nem lehet kétségünk, hogy mindannyiuk legfőbb célja, hogy egyszer a felnőttválogatottban bizonyíthassanak.

Az említett „nagyokat” szövetségi kapitányként irányító

Golovin Vlagyimir kiemelten figyeli a válogatott útját,

kiemelten figyeli a válogatott útját,

az emlegetett 2024-es világbajnokságot is követte, az Eb előtt álló csapatról pedig a gyáli edzőtábor végén nyilatkozott az Utánpótlássportnak.

„Fiatalok, nem csoda, hogy nagyon lelkesek, ráadásul nemcsak rövid-, hanem hosszútávú céljaik is vannak. Tavaly láttam, hogyan szerepeltek Kínában, remek eredmény a bronzérem, most pedig már az Eb-felkészülés végéhez érkeztek.

annak ellenére, hogy a felkészülés nehéz volt – mondta a honlapunknak a szakember. – A helyszínen tudtam figyelni a világbajnokságot, akkor is láttam a csapatban remek egyéni teljesítményeket, a jövő évi vébé pedig az utolsó korosztályos versenyük lesz, utána pedig jön a felnőttek mezőnye. Akkor sem lesznek még kész játékosok,

(Kiemelt képünkön: Golovin Vlagyimir Fotó: Dömötör Csaba, archív)

 

Legfrissebb hírek

Kosárlabda: nem volt esély a lettek ellen az U18-as leány Eb-n

Utánpótlássport
2 órája

Úszás: „Nem kell szégyenkeznünk!” – Sós Csaba

Utánpótlássport
2 órája

Vízilabda: kikaptak a spanyoloktól az U16-os fiúk az Eb nyitányán

Utánpótlássport
3 órája

Kézilabda: érettségi és Eb-felkészülés a programban

Utánpótlássport
9 órája

Súlyemelés: egységes csapattal második hely a nyíregyházi ORV-n

Utánpótlássport
11 órája

Kosárlabda: legyőzte a portugálokat az U18-as leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
21 órája

Röplabda: vereség Törökország ellen az U16-os leány Eb-n

Utánpótlássport
23 órája

Birkózás: Arsunkaev Musza ezüstérmes a caorlei U20-as Eb záró napján

Utánpótlássport
23 órája
Ezek is érdekelhetik