Ausztriából hazatérő középpályás írt alá a Videotonhoz

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2025.07.07. 15:23
null
Tiefenbach Dániel a Videotonban folytatja (Fotó: vidi.hu)
A labdarúgó NB II-ben szereplő Videoton bejelentette, hogy szerződtette Tiefenbach Dánielt, aki az osztrák Bregenzből költözik át Székesfehérvárra.

Az 1990-es években Újpesten játszó Tiefenbach Tamás fia eddig még nem futballozott magyar klubnál, az osztrák Altach és Hohenems, illetve a svájci St. Gallen utánpótlásprogramjában nevelkedett, mielőtt az Austria Lustenau játékosa lett. A középpályás a csapatával többnyire a másodosztályban szerepelt, de 40 találkozón az osztrák élvonalban is pályára lépett a Lustenau játékosaként.

Egy éve a másodosztályú Bregenzhez szerződött, az idény során 26 mérkőzésen lépett pályára, három gólt szerzett.

A Videotonhoz szabadon igazolhatóként írt alá.

Tiefenbach Dániel menedzserei, Schindler Bálint (balra) és Haisza Viktor társaságában 

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VIDEOTON FC FEHÉRVÁRNÁL
Érkezett: Bobál Gergely (Ajka), Kálnoki-Kis Zsombor (NK Nafta – Szlovénia), Kocsis Bence (Paks), Kocsis Dominik (Puskás Akadémia, legutóbb kölcsönben Tiszakécske), Kojnok Zsolt (Mezőkövesd), Kovács Krisztián (Paks), Murka Benedek (Csákvár),  Menyhárt Zsombor (Csákvár), Ominger Gergő (Puskás Akadémia – ismét kölcsönbe), Papp Milán (Kecskemét – kölcsönbe, legutóbb Gyirmót, kölcsönben), Szimeon Petrov (bolgár, Slask Wroclaw – Lengyelország, kölcsön után végleg), Tiefenbach Dániel (szabadon igazolhatóként, legutóbb Bregenz – Ausztria), Vajda Roland (Puskás Akadémia – kölcsönbe)
Távozott: Dala Martin (Puskás Akadémia), Holender Filip (magyar-szerb, Vasas FC – kölcsönből vissza), Huszti András (ZTE FC – kölcsönből vissza), Kalmár Zsolt (?), Katona Mátyás (Nyíregyháza), Alekszandre Kalandadze (grúz, Dinamo Tbiliszi – Grúzia, kölcsönből vissza, majd Wisla Plock – Lengyelország), Lirim Kastrati (koszovói-albán, ?), Kovács Mátyás (MTK – kölcsönből vissza), Bohdan Melnik (ukrán, Kisvárda), Ivan Milicevic (bosnyák-horvát, Horsens – Dánia), Pető Milán (Paksi FC), Ivan Saponjics (szerb, DVTK), Kristian Sekularac (svájci-angol, ?), Nicolás Stefanelli (argentin, ?), Szabó Bálint (Paksi FC – kölcsönből vissza, onnan FK Csíkszereda – Románia)



 

 

Legfrissebb hírek

Vörös Barna különleges útja a felnőttfutballig

Labdarúgó NB II
2025.10.22. 12:08

Potya gól is hozzájárult a Honvéd vereségéhez, már a Vasas vezeti a tabellát – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 19:00

Az utolsó pillanatban nyerte meg a meccset a Tiszakécske az Ajka ellen

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:55

A hajrában két gólt szerezve győzött a Soroksár a Videoton ellen

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:52

Hazai pályán aratott győzelmével a tabella élére állt a Vasas

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:52

Tujvel óriási hibája után még egyenlített a Honvéd, de a Misleny így is megszerezte első hazai győzelmét

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:50

Fordított a Szeged, hiába vezetett a BVSC

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:49

A Csákvár sem bírt a Karcaggal, hibátlan maradt otthon az újonc

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 14:52
Ezek is érdekelhetik