Davis visszavághat Hedricknek

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2005.02.05. 21:08
Címkék
A moszkvai négytávú összetett világbajnokság "félidejében" a férfiaknál az amerikai Shani Davis, míg a nőknél a német Anni Friesinger vezet.
Az 500 és az 5000 méter alapján a tavalyi ezüstérmes Davis honfitársát, a címvédő Chad Hedricket előzi meg az összetettben, így könnyen előfordulhat, hogy a vasárnapi folytatásban ismét kettejük különcsatáját izgulhatja majd végig a közönség.Azért a hollandok még jócskán beleszólhatnak a párviadalba, annál is inkább, mert a két amerikai mögött hárman is ott sorakoznak közülük: Sven Kramer, Jochem Uytdehaage, valamint a tavalyi bronzérmes Carl Verheijen.
A nőknél az 500 és 3000 méteres táv után a német versenyzők dominálnak, hiszen két klasszisuk is dobogós pozícióban van.

Shani Davis két szám után megnyugtató elônnyel vezet honfitársa elôtt
Shani Davis két szám után megnyugtató elônnyel vezet honfitársa elôtt
Shani Davis két szám után megnyugtató elônnyel vezet honfitársa elôtt
Anni Friesinger vezet, míg a tavalyi vb-ezüstös Claudia Pechstein egyelőre a harmadik. S ugyan kanadai és holland korcsolyázók is eséllyel pályázhatnak még az összetett medáliákra, az már majdhogynem eldőlni látszik, hogy a tavalyi győztes Renate Groenewold ezúttal nem fog ismételni - a kilencedik helyről ugyanis kisebb csodával lenne egyenlő a felkapaszkodása.



NÉGYTÁVÚ ÖSSZETETT VILÁGBAJNOKSÁG, MOSZKVA
Férfiak. 500 m (24 induló): 1. Usijama Takahiro (japán) 36.28, 2. Davis (amerikai) 36.33, 3. Hedrick (amerikai) 36.65, 4. Parra (amerikai) 36.82, 5. Lalenkov (orosz) 36.96, 6. Boutiette (amerikai) 36.98. 5000 m (22): 1. Oystein Grodum (norvég) 6:22.31, 2. Hedrick 6:23.61, 3. De Jong (holland) 6:24.12, 4. Verheijen (holland) 6:25.99, 5. Davis 6:26.39, 6. Kramer (holland) 6:27.27. Az állás (2 szám után): 1. Shani Davis 74.969, 2. Hedrick 75.011, 3. Kramer 75.917, 4. Uytdehaage (holland) 76.127, 5. Verheijen 76.239, 6. Boutiette 76.354
Nők. 500 m (24): 1. Anni Friesinger (német) 39.04, 2. Klassen (kanadai) 39.10, 3. Cramer (holland) 40.05, 4. Anschütz (német) 40.07, 5. Wüst (holland) 40.10, 6. Kao Jang (kínai) 40.11. 3000 m (24): 1. Anni Friesinger 4:05.64, 2. Pechstein (német) 4:06.30, 3. Anschütz 4:07.97, 4. Wüst 4:08.15, 5. Klassen 4:08.19, 6. Groenewold (holland) 4:08.37. Az állás (2 szám után): 1. Anni Friesinger 79.980, 2. Klassen 80.465, 3. Pechstein 81.380, 4. Anschütz 81.398, 5. Wüst 81.458, 6. Cramer 82.196
Legfrissebb hírek

Neszmély Boglárka: A meccs közben nem foglalkoztunk az állással

Vizes vb 2025
15 perce

Kosárlabda: szombaton rajtol a brnói U19-es leány-világbajnokság

Utánpótlássport
20 perce

Elődöntős a magyar férfiválogatott a strandkézilabda Eb-n

Kézilabda
44 perce

Az MLSZ közzétette az NB II következő idényének részletes őszi menetrendjét

Labdarúgó NB II
59 perce

Női kézi: Kazai Anita mégis Mosonmagyaróvárra igazol

Kézilabda
1 órája

Vízilabda: legyőzte a görögöket, Eb-elődöntős az U16-os fiúválogatott

Utánpótlássport
1 órája

Wimbledon: négy szettben nyerve döntőbe jutott a címvédő férfi egyesben

Tenisz
1 órája

Sorsoltak a Magyar Kupában, megvan az 1. forduló párosítása

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik