Ellenfélre várt a Taylor Fritzet kiejtő címvédő Carlos Alcaraz, aki tudta, nem lesz könnyű dolga a vasárnapi fináléban, mert az első kiemelt Jannik Sinner és a wimbledoni viadalt már hétszer megnyerő Novak Djokovics párharcának győztesét várta péntek délutáni meccse után.
Az olasz és a szerb eddig kilencszer találkozott egymással, meccseikből Sinner ötöt, Djokovics négyet nyert meg, ebben az évben a Roland Garroson is az elődöntőben csaptak össze, amikor Sinner három szettben bizonyult jobbnak a 24-szeres Grand Slam-győztes szerbnél, aki azonban 2022-ben a negyeddöntőben, 2023-ban pedig a négy között búcsúztatta Sinnert Wimbledonban.
Nos, a felek mostani elődöntőjében Djokovics remekül kezdett, az első adogatását semmire nyerte meg, de a másodikban Sinner is megtette ugyanezt, sőt, az olasz a harmadik gémben első bréklabdáját kihasználva elvette a szerb adogatását, ami meghatározta az első játszmát. Noha a kilencedik gémben óriási csatát vívtak a felek, és Djokovics két játszmalabdát is hárított, a szerbnek harmadszor már nem sikerült ez, így Sinner 6:3-mal került szettelőnybe – köszönhetően annak, hogy hárommal több győztest ütött, és eggyel kevesebb ki nem kényszerített hibát mondhatott magáénak.
A második szett az elsőhöz hasonlóan indult, Sinner rögtön semmire nyerte meg adogatását, majd azonnal brékelt, sőt, újabb semmire nyert szervajátéka után jelentősen megnőtt a döntőbe jutási esélye is – végig koncentráltabb volt, mint a valamivel többet hibázó és a játszma végére felpörgő Djokovics, akiből láthatóan hiányzott a rá jellemző tűz. A maratoni, 15 labdamenetből álló nyolcadik gémben Sinnernek játszmalabdája is volt, ahonnan a szerb még vissza tudott kapaszkodni, Sinner azonban a következő adogatójátékát már magabiztosan hozta, és a 37 perc alatt 6:3-ra megnyert második szettel még jobban ellépett.
A szerb a harmadik szettre már a rá jellemző harcossággal jött ki azok után, hogy a szünetben ápolták. Ő is folytatta a sormintát a semmire nyert első gémeket illetően, majd a mérkőzésen először brékelni is tudott, és újabb adogatását hozva gyorsan 3:0-ra elhúzott – valamelyest javítva esélyein. Sőt, Djokovicsnak ezután újabb bréklabdái voltak, de ezekkel nem tudott élni. Olyannyira nem, hogy a következő gémben már az olasz világelsőnek volt bréklabdája, amit ki is használt, majd 3:3 után másodszor is brékelt. Djokovics hiába villant meg ebben a szettben, az első három gémben mutatott teljesítményét nem tudta továbbvinni, ezt pedig kihasználta az első kiemelt, aki a harmadik szettet 6:4-re megnyerve jutott be a wimbledoni döntőbe.
Az első két kiemelt, azaz Sinner és Alcaraz pályafutása 13. egymás elleni mérkőzését vívja a vasárnapi fináléban, az eddigi mérleg a spanyol fölényét mutatja, Alcaraz ugyanis nyolcat, az olasz csak négyet tudott megnyerni eddigi meccseik közül. Ők ketten 2025-ben harmadik egymás elleni döntőjüket vívják a Roland Garros és a római finálé után, de tavaly Pekingben, 2022-ben pedig Umagban döntőzött egymással a tenisz két új csillaga. Wimbledonban eddig egyszer csapott össze egymással Alcaraz és Sinner, akkor a nyolcaddöntőben az olasz négy szettben győzte le a spanyolt.
Női párosban elsőként a nyolcadik kiemelt Veronyika Kugyermetova, Elise Mertens orosz, belga kettős jutott fináléba, miután a négy között szetthátrányból felállva győzött 3:6, 6:0, 6:3-ra az ausztrál Olivia Gadecki és az amerikai Desirae Krawczyk párosa ellen. A vasárnap 14 órakor kezdődő finálét Kugyermetováék a negyedikként rangsorolt Hszie Su-vej, Jelena Ostapenko tajvani, lett kettős ellen vívják, amely két szoros játszmában múlta felül az első kiemelt Katerina Siniaková, Taylor Townsend ausztrál, amerikai párost.
WIMBLEDON, LONDON (53 550 000 font, fű)
FÉRFI EGYES, ELŐDÖNTŐ
Jannik Sinner (olasz, 1.)–Novak Djokovics (szerb, 6.) 6:3, 6:3, 6:4
Carlos Alcaraz (spanyol, 2.)–Taylor Fritz (amerikai, 5.) 6:4, 5:7, 6:3, 7:6 (8–6)
NŐI PÁROS, ELŐDÖNTŐ
V. Kugyermetova, Mertens (orosz, belga, 8.)–Gadecki, Krawczyk (ausztrál, amerikai) 3:6, 6:0, 6:3
Hszie Su-vej, Ostapenko (tajvani, lett, 4.)–Siniaková, Townsend (cseh, amerikai, 1.) 7:5, 6:4
DÖNTŐ
NŐI PÁROS
Vasárnap, 14.00: Hszie Su-vej, Ostapenko (tajvani, lett, 4.)–V. Kugyermetova, Mertens (orosz, belga, 8.)
FÉRFI EGYES
Vasárnap, 16.30: Sinner (olasz, 1.)–Alcaraz (spanyol, 2.)