Női kézi: Kazai Anita mégis Mosonmagyaróvárra igazol

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2025.07.11. 17:54
null
Kazai Anita Mosonmagyaróváron folytatja (Fotó: szkka.hu)
A női kézilabda NB I-en belül vált klubot, és a Szombathelyi KKA-tól a Motherson Mosonmagyaróvári KC-hoz szerződik a magyar válogatott szélső, Kazai Anita.

A 37 éves balszélső pályafutása korábbi szakaszaiban megfordult Debrecenbe, Hajdúnánáson, az Alba Fehérvárnál, ám 2017 óta a Dunaújvárost erősítette, onnan igazolt Szombathelyre 2023-ban, s bár idén februárban meghosszabbította szerződését, most mégis távozik, ugyanis az SZKKA közlése szerint a klub mindenben megegyezett a Lajta-partiakkal Kazai átigazolásával kapcsolatban.

Az SZKKA korábban Kazai posztjára szerezte meg Dunaújvárosból Sallai Nikolettet, ugyanis Kazai egészségügyi problémákkal küzdött. Emellett a Mosonmagyaróvár az idény végi eseményén már beszámolt a balszélső érkezéséről, de később nem volt ott a neve a csapatnévsorban. Most a szombathelyiek honlapjukon erősítették meg, hogy Kazai Mosonmagyaróváron folytatja pályafutását.

 

Legfrissebb hírek

Női kézilabda: már az új életét tervezi a győriek világklasszis kapusa?

Kézilabda
Tegnap, 14:41

27. NŐI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG, HOLLANDIA, NÉMETORSZÁG

Kézilabda
Tegnap, 13:57

A Győr és az FTC is simán nyert hazai pályán a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.10.22. 19:44

Női kézilabda NB I: a Győrt és az FTC-t is megbüntették a rangadón történtek miatt

Kézilabda
2025.10.22. 16:18

Bukovszky Anna: Csak apróságokon kell javítani

Kézilabda
2025.10.21. 10:36

Klujber Katrin: Nehéz egy világverseny úgy, hogy alig tudsz edzeni

Kézilabda
2025.10.21. 09:52

Golovin Vlagyimir: A világbajnokságra már a legjobb formában érkezünk meg

Kézilabda
2025.10.20. 06:57

Stabil magyar védekezés és 11 gólos siker a csehek ellen a női kézilabda Eurokupában

Kézilabda
2025.10.19. 20:33
Ezek is érdekelhetik