Johann Mühlegg visszatér

Vágólapra másolva!
2005.01.15. 22:15
Címkék
Tavaly októberi elhatározásával ellentétben visszatér eltiltását követően a német származású spanyol sífutó, Johann Mühlegg, akit doppingvétség miatt a 2002-es Salt Lake City-i téli olimpián nyert valamennyi érmétől megfosztottak.
A 34 éves klasszis január 23-án, a német szövetség versenysorozatának az ausztriai Tannheimer Talban sorra kerülő 50 kilométeres viadalán áll újra rajthoz. Mühlegg 2004 tavaszán még úgy nyilatkozott, hogy mindenképpen újra versenyez majd eltiltásának lejártát követően, ám később összetűzésbe került a spanyol szövetséggel, ezért a visszavonulás mellett döntött. Az ötkarikás játékokon a darbopoetin nevű szerrel fennakadt sportoló továbbra sem békült ki választott hazájának sportági vezetőivel, ezért német színekben áll majd rajthoz. Mühleggnek az olimpia után az 50 kilométeren, majd 2003-ban a 30 kilométeren és az üldözőversenyben begyűjtött aranyát vették el.
Legfrissebb hírek

Santi Cazorla 40 évesen is folytatja, új szerződést írt alá

Spanyol labdarúgás
27 perce

Cseh Sándor a japánok legyőzése után: Szorosabb mérkőzésre számítottam

Vizes vb 2025
54 perce

A magyar női vízilabda-válogatott húsz góllal verte meg Japánt a vizes vb-n

Vizes vb 2025
2 órája

Davide Lanzafame: Egyik álmom, hogy a Honvéd edzője legyek; Matheus Saldanha eladásából a Fradi után az NB I is profitálhat

E-újság
9 órája

Mátyás és Funar városában – Ballai Attila publicisztikája

Európa-liga
9 órája

Svédország jutott be a negyeddöntőbe a C-csoport győzteseként a női labdarúgó Eb-n

Minden más foci
9 órája

Vasárnapi sportműsor: PSG–Chelsea és Sinner–Alcaraz döntők

Minden más foci
9 órája

NB II-es felkészülés: a Videoton két meccset nyert meg szombaton, kétszer játszott a Honvéd is

Labdarúgó NB II
10 órája
Ezek is érdekelhetik