Jégszilánkok

Vágólapra másolva!
2004.02.07. 21:04
Címkék
Nyilvánosságra kerültek az Európa-bajnokság hivatalos pénzdíjai, amelyből kiderül: jövedelmező a dobogóra állni Budapesten. Az összdíj több mint félmillió dollár, amelyből a férfi és női győztesek 22-22 ezret, a párosok és a jégtáncosok 33-33 ezer dollárt vehetnek át.
A Nemzetközi Korcsolyaszövetség (ISU) sajtótájékoztatóján bejelentették, hogy 2006-ban Budapest adhat otthont a testület 51. kongresszusának. Ottavio Cinquanta, a szövetség elnöke elmondta, hogy a magyarok remek házigazdái a kontinensviadalnak, amiért minden elismerést megérdemelnek.Jevgenyij Pljusenko nem tétlenkedik. A férfiak csütörtöki versenyében ezúttal "csak" ezüstérmet szerző orosz sztár a nyakába vette a várost, szeretné felfedezni festői szépségű fővárosunkat. Szemfüles rajongók a Mátyás-templom környékén kapták el "Zsenyát", aki a csarnokon kívül is szívesen adott autogramot.A szervezőbizottság közzétette, hogy pénteken, az Európa-bajnokság ötödik napján 7000 jegy fogyott el, s mivel 1600 hely a meghívott vendégeknek volt fenntartva, így kijelenthető: majdnem telt ház volt a 9355 férőhelyes Budapest Sportarénában. A vasárnapi gálán hasonlóan zsúfolt lesz a csarnok, hiszen a hét közepén már minden jegy elkelt a verseny utolsó napjára.A világ- és Európa-bajnok olasz jégtáncos, Maurizio Margaglio is tiszteletét tette fővárosunkban. A párjával, Barbara Fusar-Polival már profiskodó korcsolyázó az olasz csapat vezetőjeként ünnepelhette a 16 éves Carolina Kostner ötödik helyét.
Legfrissebb hírek

Eső miatt nem értek véget a magyarok meccsei a US Open selejtezőjében

Tenisz
2 órája

Csütörtöki sportműsor: ETO FC–Rapid 1. mérkőzés a Konferencialigában

Minden más foci
3 órája

Az ETO nekifut az utolsó akadálynak; Faluvégi Dorottya: A csőd és a sérülés az élsport része

E-újság
3 órája

Marshall-futballterv – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Rögzített helyzetek… – Thury Gábor jegyzete

Bajnokok Ligája
3 órája

Fucsovics tovább remekel, már negyeddöntős Winston-Salemben

Tenisz
3 órája

A BL-főtábla küszöbén a Bodö/Glimt, a másik három párharcban döntetlen született

Bajnokok Ligája
3 órája

Gyémánt Liga: Világos Adriana győzött a svájci özönvízben

Atlétika
4 órája
Ezek is érdekelhetik