Jégszilánkok 02.05.

Vágólapra másolva!
2004.02.04. 22:44
Címkék
NEM CSUPÁN A VERSENYZÔK készülnek gőzerővel a nagy világversenyekre, a szurkolói csoportok is igyekeznek kitenni magukért. A Budapest Sportaréna lelátóján számos transzparens látható, amelyből kiderül, a csarnok mely szegletében kiket buzdítanak. A legtöbben természetesen a magyarokért (főként Sebestyén Juliért) no és az orosz világsztárért, Jevgenyij Pljusenkóért szorítanak, aki a rövid programot követően kisebb (plüss)állatkerttel hagyta el a jeget.A NEMZETKÖZI SZÖVETSÉG 1891 óta rendezi meg az Európa-bajnokságokat, és 1999-ben létrehozta a Négy Kontinens-bajnokságot, hogy lehetőséget adjon a nem európai versenyzőknek is. A szabályoknak megfelelően, aki az Európa-bajnokságon szerepel, nem indulhat el az utóbbi viadalon, van azonban egy olyan sportoló, aki mindkét világversenyen jégre lépett már. Bár Trifun Zivanovics az Egyesült Államokban született, és 2001-ig amerikai színekben versenyzett, úgy döntött, mivel apai ágon szerb származású, felveszi ezt az állampolgárságot is. A nemzetközi szövetség szabályai szerint Zivanovics két idényt kihagyott, és európaiként itt, Budapesten mutatkozott be először.AZ UTOLSÓ nagy hírű magyar jégtánckettős hölgy tagja, Engi Klári is feltűnt a sajtótribünön, igaz, ezúttal nem szakkommentátori szerepben. A férje, Tóth Attila munkája miatt két és fél éve már Amszterdamban élő korcsolyázónő a március eleji hágai junior-világbajnokság megnyitóünnepségének koreográfusaként az esemény előkészületeiről beszélt az egyik szervezővel.
Legfrissebb hírek

A Serie A-ban az Inter, a Bundesligában a Bayern München az esélyes az Opta szerint

Olasz labdarúgás
23 perce

Örök Város, örök reménykedés?

Olasz labdarúgás
51 perce

A társak Hegedüsnek: Csak mosolyogj és élvezd a pillanatot

Jégkorong
52 perce

Videó: így búcsúztak Diogo Jotától a Premier League első fordulójában

Angol labdarúgás
1 órája

Kosárlabda: megnyerték a helyosztójukat a magyar U16-os lányok az Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Újra csatasorba áll a szolnoki röplabdacsapat az élvonalban

Röplabda
2 órája

Kessié, Toney és Millot is betalált, az Al-Ahlival döntőznek Ronaldóék a szaúdi Szuperkupában

Minden más foci
2 órája

Thomas Bach a Testnevelési Egyetem díszdoktora lett

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik