A hét sportágat támogató Sport XXI. utánpótlás-fejlesztési program kistérségi instruktorainak első közös értekezletét a Puskás Ferenc-stadion Iharos termében tartották meg.
Ragyogó szeptemberi időjárás, telített erdei parkoló, zenés közös bemelegítés a kiserdővel övezett focipálya színpadánál, felfújható óriáscsúszda, rögtönzött kézműves-kiállítás, íjász-, aerobic- és akroba-bemutatók, koncert, vattacukor, sok szendvics és üdítő - na meg sör a "nagyobbaknak".
Kicsik-nagyok, fogyatékosok, felnőttek, sportvezetők, közéleti személyiségek. Mindenkinek lehetősége nyílt a Tour de Hongrie kerékpárverseny kísérőrendezvényeinek valamelyikén rajthoz állnia, esetleg kipróbálni ügyességét. Itt volt Jean-Marie Leblanc is, akinek neve és személye több évtizede fogalom a kerékpáros világban.
"Tegyünk együtt a kerékpáros közlekedés biztonságáért!" így szól a szlogenje annak a kísérőrendezvénynek, mely a Tour de Hongrie kerékpáros körverseny keretében, kerékpározás iránt érdeklődő gyerekeknek szól.
Egy év alatt sok dolog történt az utánpótlás-nevelés terén. Július 15-én ismét ellátogattak a GYISM vezetői a NUPI-ba, az értekezlet témái az utánpótlás-neveléssel kapcsolatos aktualitások voltak, kiemelten a Sport XXI program és a sportiskolai koncepció.
Újabb tanév fejeződött be az iskola életében, melyet a Nemzeti Sportcsarnok Müller Ferdinánd-termében egy látványos, akrobatikus elemeket is tartalmazó, bemutató jellegű edzéssel tettek emlékezetessé a birkózó-növendékek, akik az utánpótlás-válogatott gerincét alkotják.
Június első hétvégéjén a lengyelországi Lódzban rendezték a birkózók főiskolás világbajnokságát, ahol Kiss Balázs és Kliment László révén két ezüstéremmel gazdagodott birkózósportunk.
Informatikai együttműködésről, kölcsönös információszolgáltatásról írt alá szerződést a Nemzeti Sportszövetség és a Nemzeti Utánpótlás-nevelési Intézet.
Négy arany-, egy ezüstérem, egy ötödik, egy hetedik és egy nyolcadik helyezés a portugáliai ifi Eb-n. A magyar válogatott, egyben Héraklész-keret az összesített éremtáblázatban húsz nemzet között az első helyen végzett.
A nemzetközi kötöttfogású versenyen a dabasi új sportcsarnokban hét ország 128 birkózója mérte össze erejét. A csapatversenyben Magyarország toronymagasan győzött a második helyezett ukránok és a bronzérmes oroszok előtt.
Két nap alatt 164 kilométer, a tolnai dombok, esőfelhők, ötvennégy induló, szigorú áttétel ellenőrzés, a szálkai emelkedő, na és a legendás szekszárdi Kálvária-tető.
A Tour de Hongrie-t érdekes rendezvények kísérik, a szakaszok célállomásain a szervezők felkérésére a Magyar Kerékpáros Edzők Társasága (MAKET) gondoskodik a fiataloknak szóló szakmai programokról.
"A testnevelés és a sport helyzete az oktatásban, különös tekintettel a készülő sportiskolai koncepcióra" ez volt a témája február 23-án a Nemzeti Sportszövetség (NSSZ) által meghirdetett sportfórumnak.
Százhúsz iskola, hatszáz csapat, kétezer-négyszáz gyerek no és megannyi mesteri szett. 2003 őszén immár harmadszor rendezték meg a tizennégy éven aluliaknak kiírt Iskolai Lábteniszbajnokságot.