Kötött-, szabadfogású és női birkózóversenyt rendeztek tizennégy ország négyszáz versenyzőjének részvételével május 7. és 9. között a török Riviérán található Marmarisban. A kadett korosztálynak kiírt versenyen a magyar színeket huszonnyolc, zömmel héraklészes versenyző képviselte. A viadalon az európai és ázsiai sportolók mellett afrikai versenyzők is szőnyegre léptek. Az országok összesített pontversenyében a fiúk a győztes törökök és a második helyezett grúzok mögött a harmadik helyet szerezték meg, míg a lányok a törökök és a bulgárok között lettek ezüstérmesek. A Bacsa Ferenc vezette magyar válogatott összesen két arany-, öt ezüst- és öt bronzéremmel, valamint egy hatodik helyezéssel tért haza.
Módos Péter (kék nadrágban) és Jager Krisztián már a közelgő kadett Eb-re készül (Fotó: NUPinfo)
Módos Péter (kék nadrágban) és Jager Krisztián már a közelgő kadett Eb-re készül (Fotó: NUPinfo)
Kétezer kilométer utazás autóbusszal a régi ázsiai történelmi helyszínek érintésével, mérkőzések reggel kilenctől este hétig alig félórás svédasztalos ebéddel, rendkívül zsúfolt program az amúgy már megszokott profi török szervezéssel, tizenkét magyar érem a három nap alatt, no és búcsúzóul a jól megérdemelt fürdés a húsz fokos Égei-tengerben a pálmafás török Riviérán, Marmarisban. A fiúk versenyében a 42 kg-os Módos Péter ragyogó birkózással vívta ki súlycsoportjában az elsőséget, a 85 kg-os Farkas Zoltán ezüstérmet, a 46 kg-os Jager Krisztián, a 76 kg Dajka Richárd és a 100 kg-os Szabó István bronzérmet szerzett, az 50 kg-osok mezőnyében Korpási Bálint a hatodik helyet szerezte meg. Érdekesség, hogy az elmúlt versenyek során a 85 kg-os Farkas Zoli harmadik alkalommal döntőzött bolgár riválisával, ez alkalommal is kis különbséggel lett második. A leányoknál Barka Emese (40 kg) lett aranyérmes, Palotai Katalin (43 kg), Molnár Andrea (46 kg), Vadász-Ember Andrea (50 kg) és Szász Borbála (53 kg) ezüstérmes, Nehéz Erika (56 kg) és Németh Kitti (70 kg) pedig bronzérmes lett.
Bacsa Ferenc a felnőttek után az utánpótlást vezeti a sikerekfelé (Fotó: NUPinfo)
Bacsa Ferenc héraklészes sportági vezető, aki korábban a felnőtt válogatott edzője, így többek közt Deák Bárdos Mihálynak és Berzicza Tamásnak is mestere volt, röviden ismertette a kadett korosztály következő néhány hétre vonatkozó programját: "A hazaérkezés után a fiatalok egy öthetes edzőtábort kezdenek, amelynek utolsó három hetében közösen készülünk a szibériai birkózókkal. A ciklus végén, június 28-án kezdődik a kadett kötöttfogású és női Európa-bajnokság a bulgáriai tengerparti városban, Várnában. Addig is egyik legfontosabb feladat az állóképesség megszerzése, amely egy küzdelem hosszabbításánál döntő fontosságú lehet. Ennek a kondicionális képességnek a fejlesztését a gyermekeknél a Cooper-futásokkal valósítjuk meg, amelyből hetente kettőt futtatunk az edzések elején. Egy tizenhat–tizenhét éves birkózónak 76 kg-os testsúlyig a 3100 métert túl kell futni ahhoz, hogy eredményes legyen." Hogyan vélekedik a jelen utánpótlásának jövőjéről a szakvezető? Véleménye szerint a fiúk közül Módos Péternek és Jéger Krisztiánnak, akik már most eredményeket mutatnak nemzetközi szinten korcsoportjukban, minden esélye megvan arra, hogy beérjenek a pekingi olimpiára, a lányok közül Barka Emese, Palotai Katalin és Molnár Anna esélyes arra, hogy a közelgő Európa-bajnokságról éremmel térjen haza.