"Tegyünk együtt a kerékpáros közlekedés biztonságáért!" így szól a szlogenje annak a kísérőrendezvénynek, mely a Tour de Hongrie kerékpáros körverseny keretében, kerékpározás iránt érdeklődő gyerekeknek szól. A helyszín megegyezik az egyes szakaszok befutójának helyszíneivel: Veszprém, Balatonfüred, Pécs, Békéscsaba, Miskolc és Budapest. A magyar Tourról és kísérőrendezvényeiről július 22-én tartott sajtótájékoztatót Eisenkrammer Károly, a verseny főszervezője a Dunán, az A38-as hajón.
A gyerekprogramok két fő szervezője: Adamovits László és Illés Erika (Fotó: NUPinfo)
A gyerekprogramok két fő szervezője: Adamovits László és Illés Erika (Fotó: NUPinfo)
A szervezők a különféle, elsősorban ügyességi bringás feladatokra a magyar körverseny befutóinál, kerékpárral rendelkező, három–tizenhat esztendős fiatal bringásokat várnak. A szervezők ezúttal a Magyar Kerékpáros Edzők Társaságának tagjai: Illés Erika, a korábbi pályabajnok, a Központi Sportiskola egykori utánpótlás-edzője, Adamovits László (Max) és a tavaly még KSI-s színekben tekerő Soós Péter. A rendezvény lebonyolítói kordonszalaggal elhatárolt területen, zárt pályán, öt korosztálynak írják ki az ügyességi feladatokat. A gyerekek szerelési tanácsadást kapnak, részesülnek a MAKET kerékpáros ismeretterjesztő anyagaiban, az ORFK Országos Baleset-megelőzési Bizottságának bemutatóján vehetnek részt. Illés Erikáék programjaikkal az egészséges gyermekek mellett a mozgássérült és az értelmi fogyatékos fiatalokra is gondolnak. A programok a futamok alatt, két–három órán keresztül tartanak, várhatóan a befutó előtt egy órával fejeződnek majd be. Mint azt Eisenkrammer Károly megerősítette, elfogadta a versenyre szóló meghívást Jean-Marie Leblanc, a Tour de France igazgatója, aki előreláthatólag a hét második felében csatlakozik a viadalhoz, a fiatalok akár vele is találkozhatnak. A verseny kiemelkedő személyisége a versenyzők közül a német Jens Lehmann, aki pályán két olimpiai arany-, két olimpiai ezüstérmet, hat világbajnoki címet és további hét világbajnoki érmet gyűjtött be eddigi pályafutása alkalmával, a magyar körverseny az athéni olimpiára való felkészülés jegyében zajlik majd számára. A szerencsésebb gyerkőcök egy Lehmann-aláírással is gazdagodhatnak, ha kilátogatnak a Tour de Hongrie egy-egy szakaszára, s természetesen drukkolhatnak a legjobb hazai kerekeseknek: Árvainak, Szekeresnek, Vígnek, Lengyelnek, Garamszeginek, Steignek és a korábbi két magyar győztesnek: Bebtónak, és Vaniknak valamint társaiknak.