profile

SAHIN TÓTH RÓBERT

98 Cikk
Kosárlabda
2003.01.04. 21:36

Fülöp: Nyugodtan alszom!

Most bezzeg győzött a MAFC! Negyedévvel a "nagy meccs után. Szép lassan csordogál a férfibajnokság A-csoportja, tíz fordulón vannak túl a felek, és miközben Székesfehérváron örömtüzek gyúlnak, hogy az élen szilveszterezett a társaság, Szombathelyen vagy Szolnokon a gyenge rajt miatt sopánkodnak, addig talán már el is felejtettük, hogy mi történt a fővárosiakkal.
Kosárlabda
2003.01.02. 21:19

Zsebe: most jön a java!

Nála aztán nem volt kérdés, hogy megkapja az edzősködéshez elengedhetetlen papírokat vagy sem. A kispadon a helye, ha már egyszer a pályán végérvényesen "cserét kért. Fél éve ül a padon, röpdös az örömtől, szomorkodik bánatában, elkeseredésében  éppen úgy, mint a kollégái. Zsebe Ferenc. A sportág legendás alakja több mint 500 élvonalbeli bajnoki meccs után, harminchét esztendősen műfajt váltott, s lett a Körmend trénere. Majdhogynem semmit sem mondunk, ha azt állítjuk, nehéz terhet vett a vállára&
Kosárlabda
2002.12.28. 22:22

Év végi presztízscsata a Kelet-Nyugat gálán

Esztendeje a nyugatiaknak 97 pontra volt szükségük a sikerhez, 2000-ben 113 sem volt elég. Tudniillik, 114113-mal, no és keleti sikerrel zárult a gála. Hasonlóan pontgazdag derbivel ezúttal is beérnénk. Noha a szervezők az idén is kénytelenek voltak szembesülni azzal, hogy a kiszemeltek némelyike nem tartózkodik hazánkban, a szokásos, esztendőt lezáró kosárgála nagyszerű csatát, igazi látványosságot ígér.
Kosárlabda
2002.12.05. 23:21

Nem borult a papírforma

Csütörtökön pedig a negyedik sikerért indult harcba a PVSK, de hogy nem lesz könnyű dolga, az rögtön az elején kiderült. Gyanítjuk, a hazai hölgyeket tökéletesen ismerő baranyai tábor nem is nagyon várt kosáresőt Iványiéktól, ám a kínos gólcsend így is sokkoló volt. És mily boldogító - a győzelem.
Kosárlabda
2002.11.19. 22:11

Az év meccse következik

MagyarországFranciaország, az Eb-középdöntő fedőnevű sorozatban immár másodszor. Szinte napra pontosan az első derbi (2001. november 21., Chalon-sur-Saone, 8173) után ezúttal Szombathely a házigazda. Az esélyek? Elsőre legyen elég annyi, nem reménytelen a helyzet. Hosszú-hoszszú idő után újra hadra fogható mindenki, és alighanem önbizalom-növelő az is, hogy először a férfiválogatott történetében négy légiós futott be az edzőtáborba. Dávid Kornél, Gulyás Róbert, Németh István és Báder Márton egyaránt magasan jegyzett klubokat képvisel, de szükség is lesz a tudásukra (éppúgy persze az itthon játszókéra), hiszen az olimpiai ezüstérmes Franciaország sem gyengécske egyesületekből verbuválódott.
Kosárlabda
2002.11.10. 23:07

Kiderült, van élet az NBA után

Esztendőkön át az NBA kapuján kopogtatott. Hol bebocsátást nyert, hol udvariasan, ámde határozottan tudatták vele, kívül tágasabb. Csapatról csapatra járt, s miközben azt senki sem vitatta, hogy az úttörő szerepkört már sohasem vehetik el tőle, mind hangosabban hallatszott: talán jobb lenne neki az öreg kontinensen próbálkoznia. S lám, az amerikai profiliga utáni élet elsőrangúan sikeredett, előbb Strasbourgban zengtek ódákat róla, majd a litván Zalgiris Kaunas stoppolta le.
Kosárlabda
2002.11.09. 22:01

Lépés a trónfosztás felé

Arccal a bajnokság felé! Ez a jelszó mostanság Pakson. Nincs ezen mit szépíteni, ha hat vereség porrá zúzta a nemzetközi kupaálmokat, marad tehát a hazai terep, ahol kötelezettségei vannak az Atomerőműnek. Címvédőként nem lazsálhat a társulat, habár túlzás lenne azt állítani, hogy minden tekintetben ráleltek a helyes útra Mészárosék. Fodor szerepelhetett ugyan, de a sérülése bizonyára nem múlt el nyomtalanul, míg McMahan bevallottan az utolsó lehetőségét kapta meg Fehérváron.
Kosárlabda
2002.10.19. 22:33

Az akadály: Bojan Lapov

Centergólok itt, Lee- és Bukva-varázslat ott. Így indult. A fehérvári oldal jó ideig a két 210 centi feletti óriásra, Lapovra, illetve a kezdőcsapatbeli helyét visszaszerző Benczére épített. Már a 7. percben jártunk, amikor megtört a jég, és Moseley ziccere révén más is szóhoz jutott...
Kosárlabda
2002.09.26. 20:37

Az Alba az edzők favoritja

Szoros meccs volt. Remekül tartotta magát a tavalyi bajnok Kaposvár, nagyszerűen küzdött a címvédő Atomerőmű, ám a szakemberek mást hoztak ki győztesnek. A tucatnyi tréner többsége úgy látja, eljött a trónfosztás ideje, a csúcsra a két évvel ezelőtti aranyérmes Albacomp ér fel.Öt, négy, három  így osztozott a voksokon az Alba, az ASE és a Klíma-Vill.
Kosárlabda
2002.09.17. 21:19

Visszaminősített MAFC

Az alszövetség helyett a szövetség, vagyis az MKOSZ döntött, ám az eredmény így is lesújtó a MAFC-ra nézve: a hétszeres bajnok, számtalan nagy sikert elért együttest az NB II-be száműzték. Szomorú történet ez, drámai befejezéssel, a Bp. Honvéd után egy újabb csodás múltú fővárosi férficsapat kap besorolást a harmadik ligába.
Kosárlabda
2002.09.03. 21:48

Jó, hogy itt vagyok!

Báder Márton: Novo Mésto. Ha visszaemlékszünk, ez volt az első jó hír. Június közepén jártunk, amikor hivatalossá vált, hogy az Albacomp ifjú tehetsége az egyik legjobb szlovén alakulat kosarasa lett. Aztán szép sorban bővült a magyar légióskülönítmény, Németh Istvánt vitte a Benetton Treviso, Gulyás Róbertet elcsábította Chalonból a francia bajnok ASVEL, és a sor még nem volt véges, hiszen tudtuk, Dávid Kornélt is csalogatja fél Európa (hogy aztán hosszas töprengés után a litvánok kirakatcsapatában, a Zalgiris Kaunasban kössön ki).
Kosárlabda
2002.09.01. 21:02

Elfogytak szép csendben

"Ilyen bemutatkozásról álmodtam  így Zsebe Ferenc még a torna első körmendi meccse után. A hangsúly az "ilyenen volt, és felettébb keserédesen hangzott. Az azóta tornagyőztessé lett Nymburk 33 pontot vert a piros-feketékre. A tréneri állással még csak barátkozó legenda aligha gondolhatta volna, hogy a második, majd a harmadik fellépéséért vastapsot kap a csapata.
Kosárlabda
2002.08.31. 22:46

Most nem hetvenkedtek

Egy kis számtan az elejére. A Pannon-kupa első napján a Nymburk harminckét ponttal verte a Körmendet, a magyar nemzeti csapat hetvennel a Fürstenfeldet. Na már most, egy napra rá az ezúttal már hazai környezetben játszó Zsebe-csapat hat egységnyit vert az osztrákokra, vagyis Magyarország és a Nymburk közt tátong vagy harminc pont.Papíron.
Kosárlabda
2002.08.30. 22:21

Új fiúk a régi lendülettel

És akkor Dzunics Braniszlav, a maga 38 esztendejével elindult a gyűrű felé. Megszokott mozdulatsor ez tőle. De nem magyar válogatottként. E tekintetben pénteken debütált, akárcsak a nála több mint másfél évtizeddel fiatalabb Bencze Zoltán. No ő sem adta alább, már ami a bemutatkozást illeti. Néhány remek védekezésbeli megmozdulást követően akkorát zsákolt, hogy talán még most is reng bele a szombathelyi palánk.
Kosárlabda
2002.07.19. 21:58

Kicsúszott a kezükből a bronz

Korábban sosem tapasztalt rohamtempóban meneteltek végig az EnterNet-Internet Liga néven futó férfibajnokság alakulatai a több, mint egy hónapja véget ért idényen. A már esztendők óta jól ismert alapszakaszt követően középszakaszt játszattak a csapatokkal a vetélkedés kiírói, akik alighanem figyelmen kívül hagyták, hogy ezáltal az elcsigázottnál is elcsigázottabb együttesek vágnak neki a bajnoki finisnek. A feszített tempó miatt jószerivel megemészteni sem volt idő a történteket. Éppen ezért a legjobb négy közé jutott csapatot górcső alá vettük.
Kosárlabda
2002.07.09. 21:37

Gulyás az Asvelbe igazolt

Ha egy üzlet beindul. Egycsapásra kapósak lettek a magyar férfi kosarasok. Báder Mártont vitte a szlovén Krka, Németh Istvánt magához csábította a kontinens egyik legjobbja, az olasz Benetton Treviso, most pedig itt a legújabb igazolás. Gulyás Róbert követi az edzőjét, s a Chalon-sur-Saone meze helyett a francia bajnok Asvel Villeurbanne trikóját húzza magára. A 85-szörös magyar válogatott center két esztendőre kötelezte el magát a kontinensszerte magasan jegyzett lyoni zöld-fehérekhez, akik a francia liga mellett a következő idényben ott lesznek az Euroligában is.

5

/

5