Elfogytak szép csendben

SAHIN TÓTH RÓBERTSAHIN TÓTH RÓBERT
Vágólapra másolva!
2002.09.01. 21:02
Címkék
"Ilyen bemutatkozásról álmodtam  így Zsebe Ferenc még a torna első körmendi meccse után. A hangsúly az "ilyenen volt, és felettébb keserédesen hangzott. Az azóta tornagyőztessé lett Nymburk 33 pontot vert a piros-feketékre. A tréneri állással még csak barátkozó legenda aligha gondolhatta volna, hogy a második, majd a harmadik fellépéséért vastapsot kap a csapata.
Németh István villámlátogatása

Játszhatna akár itt is, ott is. A Körmendben, de még inkább a magyar válogatottban. Nem, ô áll az ajtóban, és csak mosolyog, mosolyog. Látszik rajta, jó neki itthon. Újra itthon. Nem elôször látogat haza, ha csak egyetlen szabad napja van, autóba ül, és már jön is. Szombaton még Pesaróban kosarazott a helyi Scavolini ellen. Jól ment neki. Akárcsak huszonnégy órával korábban a Siena ellen. Tizennégy, illetve tizenegy pont a hét végi termése. És ami ennél is fontosabb: huszonöt-huszonöt percet játszott a Benetton Treviso elsô felkészülési tornáján. Ettore Messina, a világhírű tréner azt mondja, biztos a helye a hátvédposzton, ô lehet az NBA-ben is megfordult Langdon elsô számú helyettese. Németh István pozíciója abszolút stabilnak tűnik Európa egyik legnagyszerűbb alakulatában.
Hiszen, bár játszhatna akár itt is, ott is – ô elsôsorban már a Benettonhoz tartozik.

Pedig így történt, mint ahogy regisztrálhattuk azt is, hogy bizonyos Edwin Suber sokat tett azért, hogy szerződést kapjon Körmenden: lőbb 33 pontot, 12 asszisztot és mindehez brilliáns játékot – igaz, a szerényke Fürstenfeld ellen azért könynyebb villogni –, majd 22 pontot.
Ez utóbbit a magyar válogatottnak hintette. A (rész)sikerélmény el is kél mostanság a vasi kisvárosban, tudniillik a távozó Németh, Madison, Zsebe, Edmonson tengelyt nem csak a pesszimisták szerint lesz nehéz pótolni.
Ami azt illeti, hiányzókból akadt jó néhány odaát is. A példátlan sérüléshullámnak betudhatóan a légiósait eleve nélkülöző magyar együttes vasárnap kénytelen volt lemondani újabb négy kosarasáról: Czigler a felkarját, Dzunics a bokáját, Mészáros a térdét fájlalta, míg egy másik újonc, Bencze a csehektől kapott hatalmasat a szeme fölé. Hatan maradtak hát, és ez meg is látszott a teljesítményen.

Kálmán (fehérben) vezérletével a magyar csapat magabiztosan verte a Körmendet
Kálmán (fehérben) vezérletével a magyar csapat magabiztosan verte a Körmendet
Kálmán (fehérben) vezérletével a magyar csapat magabiztosan verte a Körmendet
A mérkőzés eleje a Körmendé volt. Suber, Grebenár, Szlávik és Trummer hármast dobott – csaknem tíz ponttal tartottak előrébb a vasiak. Aztán felébredt a magyar csapat, élén Fodorral, az ismét serényen tüsténkedő paksi hátvéddel. Fáradt a Körmend, egyre inkább megmutatkozott a tudáskülönbség. Húsz perc után helyreállt a rend, a harmadik negyedet követően pedig tekintélyes űr tátongott a felek között.
Fura torna volt, fura befejezéssel. Sebaj, az igazán fontos dolgok úgysem most dőltek el. A szombathelyi szpíker is úgy köszönt el, hogy találkozunk november huszadikán. Akkor a franciák jönnek, nem a Körmend. És biztosak lehetünk benne, az a magyar csapat másként fest és mást mutat majd.

Mestermérleg
Varga Mátyás: – Sajnos, a sérülések miatt hatemberes lett a csapat, és így lecsökkent a meccs értéke. Az viszont nagyon fontos, hogy azok, akik pályára léphettek – élükön Kálmán Lászlóval – példa értékű hozzáállást mutattak.
Zsebe Ferenc: – Végtelenül izgalmas mérkőzés volt, reméljük, hogy segíteni tudtuk a válogatott felkészülését.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik